Biztató EDS eredmények

forrás Prim Online, 2006. május 4. 14:10
Az EDS közzétette 2006. első negyedévre vonatkozó eredményeit. A vállalat 24 millió dollár, részvényenként 5 cent nettó nyereséget ért el, szemben a tavalyi év hasonló időszakának 4 millió dolláros nettó nyereségével szemben, amely részvényenként 1 cent volt.
Az első negyedévi pro forma nettó nyereség 69 millió dollár, 13 cent részvényenként, szemben a 2005. évi első negyedéves 42 millió dollár pro forma nettó nyereséggel, amely 8 cent volt részvényenként.

A 2006. első negyedévi pro forma nettó nyereség és EPS nem tartalmazzák a 9 millió dollár (1 cent részvényenként) értékű beszüntetett tevékenységekből származó adózás utáni veszteséget, az 53 millió dolláros (7 cent részvényenként) adózás előtti részvényügylet költségeket és a teljesítményösztönzés céljával korlátozottan forgalomképes részvények kibocsátását.

„Az EDS 2006 első negyedévében stabil pénzügyi eredményeket ért el, folytatta beruházás ösztönző fejlesztéseit, melyet két nagy horderejű szerződés aláírása is megalapozott.”– mondta Mike Jordan, az EDS elnök-vezérigazgatója.
Az EDS 10 milliárd dollár értékben kötött szerződéseket az első negyedévben, amely 45 %-kal magasabb az előző év hasonló időszakának 6,9 milliárd dollárjával szemben.

Az EDS 2006 második negyedévét is erősen kezdte, 1,7 milliárd dollár értékű IT szolgáltatási szerződés aláírását jelentette be a múlt héten a Kraft Foods vállalattal.

Az EDS közzétett első negyedévi teljes bevétele 5,08 milliárd dollár volt, amely 10 %-kal magasabb (nem tartalmazza az árfolyamváltozásokat, akvizíciókat és megszűnt tevékenységeket) az előző év hasonló időszakának 4,74 milliárd dollárjával szemben.

Az EDS első negyedéves szabad cash-flowja 38 millió dollár volt, 44 millió dolláros javulást mutat az előző év hasonló időszakához képest.

Az EDS működési árrése a negyedévre vonatkozóan 1,5 % volt. A pro forma működési árrés, a fenti tételeket kivéve 2,6 % volt, szemben az előző év hasonló időszakának 1,4 %-val.

Első negyedévi eredmények földrajzi elhelyezkedés és piaci szegmensek szerint

· Amerika: az első negyedéves bevétel 2,30 milliárd dollár volt, 3 %-kal magasabb az előző év hasonló időszakánál. A működési eredmény 306 millió dollár, 10 %-kal nőtt.
· EMEA régió: az első negyedéves bevétel 1,60 milliárd dollár volt, 16 %-kal magasabb az előző év hasonló időszakához képest. A működési eredmény 29 %-kal, 182 millió dollárra nőtt szemben az előző év hasonló időszakának 142 millió dolláros értékével.
· Ázsia: az első negyedéves bevétel 8 %-kal nőtt az előző év hasonló időszakának 303 millió dollárjához képest. A régió 30 millió dolláros működési eredményt tett közzé a negyedévre, amely a tavalyi év hasonló időszakának 15 millió dolláros eredményéhez képest emelkedést mutat.
· Egyesült Államok kormánya (az NMCI, az Egyesült Államok Haditengerészetével kötött szerződéssel együtt): a negyedéves bevétel 28 %-kal nőtt, 840 millió dollárra. A negyedévre közzétett működési eredmény 90 millió dollárra nőtt, a tavalyi 73 millió dollárról.

Előrejelzés 2006. második negyedévre
· Pro forma EPS 17-22 cent
· 5,0-5,2 milliárd dollár árbevétel

Előzetes előrejelzés 2006. évre

· Pro forma EPS 1,05-1,15 dollár
· 800 millió – 1 milliárd dollár teljes évi szabad cash-flow
· A teljes szerződési érték (TCV) 23 milliárd dollár felett
· 20-20,5 milliárd dollár árbevétel


Kulcsszavak: +céginfo EDS

"Pénz, de honnan? 2024."

Beindultak és egész évben kitartanak az előnyös pályázati kiírások kkv-knak, és sorra hirdetik meg a KAP, az agrárium idei pályázati kiírásait. A "Pénz, de honnan? 2024" roadshow utolsó, budapesti állomásán június 20-án is sok új kedvezményes, támogatott forrást hoznak az előadók Közép-Magyarország kkv-döntéshozóinak és az agrárium szereplőinek.

2024. május 28. 20:37

A fejletlen töltési infrastruktúra lassítja az autóipar elektromos átállását

Sikeres évet zárt a MAGE és a hazai járműipar. Az elmúlt évben a MAGE intenzíven tartotta a kapcsolatot az Európai Autógyártók Szövetségével (ACEA). Ma már az európai szövetséggel egyetértésben az a vélemény, hogy az autóipari vállalatok dekarbonizációs elkötelezettsége mellett, minden tagországi szövetségnek lobbiznia kell, hogy kormányaik támogassák az átállást segítő feltételek biztosítását az EU-ban. A szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére vonatkozó elvárások teljesítéséhez szükség van egy európai szintű egységes töltési infrastruktúra kiépítésére. Interjú Krisztián Róberttel, a MAGE elnökével.

2024. május 28. 20:16

Az LG az ICLR 2024 konferencián mutatta be a robotika és a metaversum kulcsfontosságú technológiáiról szóló elemzéseit

Május 7-11. között, a Bécsben megrendezett International Conference on Learning Representations (ICLR) 2024 konferencián mutathatta be kutatási eredményeit az LG Electronics (LG). A rengeteg beérkezett pályamű közül az LG kutatási dokumentumait a legjobb egy százalék közé választották, így bekerültek a konferencia programjába. Mindez jól szemlélteti az LG kutatási erőfeszítéseinek jelentőségét, és megerősíti a cég pozícióját a kulcsfontosságú AI technológiák fejlesztésének éllovasaként az olyan területeken, mint például a robotika, a metaversum és az intelligens otthonok.

2024. május 28. 20:03

Szoftverfejlesztő diák nyerte a Nagy Diák TudatosNet Tesztet

Egy debreceni, szoftverfejlesztőnek készülő diák, Tóth Sándor Benedek nyerte az országos Nagy Diák TudatosNet Teszt döntőjét. A 16 éves tanuló több mint 16 ezer indulóból lett az első az országos versenyen, amely célja többek közt az volt, hogy a diákok játszva szerezzenek hasznos ismereteket az internet biztonságosabb használatáról, és meg tudják védeni magukat az ártalmas tartalmaktól.

2024. május 28. 19:00

Strong Passwords Need Entropy 19.0

A sokoldalú alkalmazást jelszavak erősségének ellenőrzésére és új, biztonságos jelszavak előállítására használhatjuk. Elemzi a kiválasztott jelszót, majd statisztikát készít a hosszáról, a karakterek gyakoriságáról, a szimbólumokról, a kis- és nagybetűkről és a számjegyekről. A kapott információk alapján megbecsüli a jelszó feltöréséhez szükséges időt.

2024. május 28. 17:58

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52