Csökkenhet a vezetékes telefonálás költsége
Az NHH szerint a verseny szempontjából a szolgáltatók RIO-iban szereplő forgalmi és ma már a verseny szempontjából még fontosabb egyszeri díjak jelentős csökkentésével a vezetékes piacon tovább erősödhet a verseny. Az NHH stratégiai céljainak megfelelően, az összekapcsolási díjak további csökkentésével mérséklődhetnek a szolgáltatások árai közötti indokolatlan különbségek, és újabb lendületet kaphat Magyarországon a számhordozás és a közvetítőválasztás elterjedése.
A szolgáltatókat az NHH Tanácsa 2005-ös, a híváskezdeményezésre és hívásvégződtetésre vonatkozó határozataival kötelezte, nyújtsák be jóváhagyásra referencia összekapcsolási ajánlataikat. A tanács a március elején publikált határozattervezeteiben jelezte, hogy a forgalmi díjakat várhatóan 10-20 százalékkal, az egyszeri tételeket pedig esetenként több mint 50 százalékkal csökkenti.
Az egyszeri díjak jelentős csökkentése a szolgáltatók és így ügyfeleik számára a számhordozás, valamint a közvetítőválasztás feltételeit teszik kedvezőbbé.
A 2004. június óta érvényes tarifákat felváltó határozatokban a tanács egységesítette a RIO ajánlatokba foglalt szolgáltatásokat, és a szolgáltatók költségszámítása alapján jelentős mértékű árcsökkentésről döntött. A csökkentés nyomán a közvetítőválasztás egyszeri díja eltérő mértékben, de átlagosan mintegy 50 százalékkal, 1.500 forintos szintre, a számhordozás díja pedig szolgáltatónként 30-40 százalékos csökkentéssel 2.600 forint alá csökken.
A vezetékes telefonszámok hordozásának lehetőségével 2004. január elseje óta élhetnek az előfizetők, akik 2004-ben 47,8 ezer, 2005-ben 123,9 ezer számot, 2006 első négy hónapjában pedig további 14,7 ezer számot hordoztak.
A magyarországi hírközlési piacon, ezen belül a vezetékes szegmensben a verseny élénkülését jelzi, hogy 2005 első negyedévében a hívásoknak még csak a 8,7 százalékánál, a negyedik negyedévben pedig már a 17,2 százalékánál vették igénybe az előfizetők a közvetítőválasztást.
A hanghívások időtartamát nézve is egyre jelentősebb a közvetítőválasztás részesedése. Ez a mutató 2005 első negyedévében 9,2 százalékon, év végén pedig 16,3 százalékon állt. Összességében 2005-ben a vezetékes hálózatokból indított hanghívások közül mind a hívások darabszámát, mind az időtartamát tekintve közel 13 százalék volt közvetítőválasztásos forgalom részesedése.
Az NHH tanácsának legfrissebb határozatai szerint a Magyar Telekom esetében a helyi hívásvégződtetési díjak átlaga 11 százalékkal, 1,47 forint/percre csökken. A Monortel díjai 26 százalékkal, átlagosan 2,25 Ft/percre, az Emitel tarifái 11 százalékkal, átlagosan 2,45 Ft/percre, az Invitel díjai pedig 20 százalékkal, átlagosan 2,31 Ft/percre csökkenek - és így mérséklődhet a legnagyobb szolgáltató, illetve a kisebbek által alkalmazott tarifák közötti indokolatlan különbség is.
Az ötödik jelentős piaci erejű vezetékes szolgáltató, a Hungarotel RIO-járól szóló határozat kihirdetése egy-két héten belül várható, közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság pénteken.
Kapcsolódó cikkek
- Meghaladta az 1,1 milliót a szélessávú előfizetések száma
- Az NHH megkönnyíti a hűségszerződések felmondását
- 2007 februárjában csökkennek a mobil végződtetési díjak
- NHH: Továbbra is kötelező lehetővé tenni a közvetítőválasztást
- Szeptemberben tovább nőtt a szélessávú hozzáférések száma
- Júliusban tovább csökkent a vezetékes telefonvonalak száma
- Júniusban csökkent a telefonvonalak és nőtt az ADSL-hozzáférések száma
- Kevesebb telefonvonal, több ADSL-hozzáférés
- Legkorábban 2007 nyarán léphet hatályba az új roaming-díj szabályozás
- 19 ezerrel csökkent a vezetékes telefonvonalak száma
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel
25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.
A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára
A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl.
Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai
Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.
A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei
Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban.
Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól
A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.