Ingyenes SkypeOut hívások az év végéig

Genda Csongor Zoltán, 2006. május 16. 18:36
A Skype VoIP-cég képviselői a tegnapi napon bejelentették, hogy mostantól észak-amerikai (Egyesült Államok és Kanada) felhasználóik térítésmentesen vehetik igénybe az amúgy fizetős SkypeOut szolgáltatásukat egészen az év végéig.
Ez azt jelenti, hogy a helyi lakosok ingyen hívhatnak a két államban regisztrált bármely vonalas illetve mobiltelefon-számot a szoftver segítségével, ám a más országokba való telefonálásért továbbra is fizetniük kell az ügyfeleknek.

A tavaly ősz óta az eBay tulajdonában lévő társaság ezzel az egyedülálló ajánlattal akarja népszerűsíteni VoIP-programját, és bíznak abban, hogy hamarosan megsokszorozódik az észak-amerikai régióban a felhasználóik száma. A Skype minden valószínűség szerint azért szánta el magát erre a lépésre, mert az utóbbi időben több konkurens cég is beindította igencsak versenyképes web-alapú telefonszolgáltatását, és így akarnak még nagyobb piaci részesedéshez jutni azokkal szemben.

"Jelenleg relatíve kevés tengerentúli ügyfelünk van, és úgy véljük, eljött az ideje annak, hogy tegyünk valamit ennek megváltoztatása érdekében"- nyilatkozta Henry Gomez, a Skype észak-amerikai vezetője.

Kulcsszavak: VoIP Skype

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36