Szabad a pálya: Megérkeztek az első HEFOP támogatások
Versenyképesség EU pénzből
„A mi esetünk egy igazán szép példa a szinergiára. Munkatársaink évek óta a NetAcademia tanfolyamaira járnak. Ők hívták fel a figyelmünket erre a pályázati lehetőségre is” – mondta el Mózner László, a Flash’4 Kft. vezetője. Ezt követően megkezdődött a közös gondolkodás, melynek eredményeként összeállt a munkatársak meglévő ismereteit és a cégstratégiát is figyelembe vevő képzési terv. „A mi feladatunk innentől csak a várakozás volt, de megérte a több hónapnyi türelem” – jegyezte meg Mózner László, majd hozzátette, a folyamat során komoly szakmai segítséget jelentettek a NetAcademia szakemberei, hiszen nemcsak az alapötlet származott tőlük, de a teljes projektmenedzsmentet ellátták. „A most nyert uniós támogatás segít versenyképességünk megőrzésében. Az informatika területén tanulás és folyamatos szakmai továbbképzés nélkül mindez lehetetlen. Ha ügyfeleink tapasztalják munkatársaink profi hozzáállását, elnyerjük a bizalmukat és folyamatosan új lehetőségek nyílnak meg előttünk” – mutatott rá Mózner László.
Bár a hivatalos időpont még nem ismert, de a 2007-ben kezdődő pénzügyi időszakban várhatóan újra megnyílnak az Unió képzési forrásai, így folyamatosan érdemes figyelni a pályázati lehetőségeket.
A győztes pályázó honlapja:
http://www.flash4.hu
Kapcsolódó cikkek
- GTS-Datanet pályázat a jövőről, diákoknak
- A NetAcademiával képezteti leendő tanácsadóit a Microsoft
- Projekttámogatási segédlet esettanulmányokkal
- Üzleti intelligenciáért felelős oktató a NetAcademiánál
- NetAcademia Ösztöndíj informatika szakos hallgatóknak
- Barangolás az adatbázisok világában: SQL-túra a NetAcademiától
- Nagysebességű európai-kínai kutatási és oktatási hálózat
- Felkészülés az eContentplus programra
- Munka vagy tanulás? Mindkettő! - Esti Akadémia a NetAcadémiánál
- A "Legjobb előadó"-k az MSDN konferenciasorozaton
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.