Rekord forgalmi eredmény a Montana-ban
A tevékenységi körök vizsgálata azt mutatja, hogy az előrelépés a szolgáltatások terén a leglátványosabb. Az időarányos növekedés ebben a szegmensben meghaladta az 50%-ot.
Kiemelkedő az önálló szoftverfejlesztés sikere. Az ágazat zászlóshajója, a Microsoft alapú iratkezelők piacvezetőjévé avanzsált MonDoc System, egyre gyorsuló növekedést produkál. 2005-ben az éves növekedési ráta 15%-os volt. Az idei tényadatok és az előrejelzések együttesen azt mutatják, hogy a MonDoc Sytem értékesítéséből származó bevételek a tavalyinak 2,8-szorását érik el 2006 év végéig. A felhasználók elégedettségét, pozitív értékítéletét igazolja, hogy a várható éves bevétel az elmúlt évi 250 millió körüliről ez évben közel 700 millió forintra nő. Jelenleg párhuzamosan kilenc MonDoc System alkalmazás jellegű projekt építésén dolgoznak a Montana Zrt. munkatársai.
A különleges minőségellenőrző rendszerben működő eszköz- és hálózati támogatást nyújtó Montana Quality Support szolgáltatás is komoly népszerűség-növekedésnek örvend. A bevétel e területen 28%-kal emelkedett.
A stratégiai irányokban elért eredmények okozta szinergikus hatások következtében 34%-kal nőtt a hardver és szoftvereszközök értékesítésének volumene is, amely közvetett módon természetesen jótékony hatást fejt ki a szolgáltatási terület fejlődésére.
Mindez arra enged következtetni, hogy az ezredforduló táján indult és az elmúlt öt évben hűen követett stratégia meghozza, sőt felülmúlja a várt eredményeket. A Montana Zrt. ezekben az években megerősítette rendszerintegrációs tevékenységét. A rendszertámogató szolgáltatás területén különleges minőséget garantáló Montana Quality Support rendszert hozott létre. Mindkét ágazat szakmai eredményességét Montana Quality mérnökök garantálják. Különös fontosságot nyert és komoly sikert hozott a cég önálló szoftverfejlesztő tevékenysége. A MonDoc System sikere mellett a társaság új fejlesztési trendek mellett is elkötelezte magát. A szövegbányászat területén az Infovadász szoftver építése folyik, melyre a cég által vezetett konzorcium tavaly 400 millió forintot meghaladó K+F támogatást kapott. A Montana Zrt. az elmúlt évben nyolcszorosára, 400 millió forintra emelte alaptőkéjét, ezzel is elkötelezve magát az informatikai alkalmazások terén gyökeresen új lehetőségeket teremtő fejlesztés mellett.
Egyharmadot megközelítő növekedés látható a Montana Zrt. Noreg leányvállalatával együtt megvalósított adatbiztonsági projektekben is. A BSIS leányvállalat által nyújtott SAP ügyviteli rendszer bevezetési és tanácsadási munkák szintén hasonló növekedést mutatnak.
A várakozáson felüli teljesítmény nem korlátozódik az első negyedévre. A rövid távú kilátásokat felvázoló előrejelzések a növekedési ütem folytatását, bizonyos esetekben emelkedését igazolják. Az áprilisi gyorsjelentésben már fél milliárd forint feletti összeg mutatkozik a forgalmi rovatban. Ezzel 2006 első négy hónapjának teljesítménye megközelíti a teljes 2005-ös év bevételének 50%-át.
sajtóközlemény
Kapcsolódó cikkek
- Az olasz Telsey távközlési cég magyarországi képviseletet nyit
- Az Onlinemarketing.hu Kft. Etarget Partner lett
- EDS: változás a kommunikációban
- HP virtualizáció: új szoftver és partnerprogram
- A Mail2Web.com a Microsoft Partner Programban
- Az Acer a PC piac harmadik legnagyobb gyártója
- Új pr munkatárs a Sakkomnál
- Sun díjak a hazai partnervállalatoknak
- A Dell cáfolja a kivonulást az LCD TV piacról
- Az Algotech a One on One Kommunikációt választotta
Indul az emberszabású robotok sorozatgyártása
Már jövőre megindulhat az első ipari célú humanoid robotok sorozatgyártása. Ezekkel az eszközökkel a manuális tevékenységek több mint fele automatizálható. Az emberszabású robotok bevezető ára 80.000 euró körül várható, de így is nagyjából másfél év alatt megtérül egy ilyen beruházás – mutatta ki tanulmányában a stuttgarti központú Horváth csoport, amelynek magyarországi tagja az IFUA Horváth.
Számítógép gyereknapra költséghatékonyan?
Van a családban gyerek és van egy régebbi laptopod is? Ahelyett, hogy leadnád a laptopot egy elektronikai hulladékgyűjtőbe vagy elásnád a szekrény mélyére a kacatok közé, miért nem kelted inkább új életre a közeledő gyereknap alkalmából? Egy régi vagy nemrégiben lecserélt laptop nem feltétlenül használhatatlan, ezért a tovább örökítése kiváló módja az újrahasznosításnak.
Kiváló kameraképességekkel és emberközpontú kijelzővel érkezik a HONOR 200 Lite
Már Magyarországon is kapható a vadonatúj HONOR 200 Lite. A sokoldalú okostelefon a felhasználók igényeihez igazodik: kiváló portréfotózási képességekkel, bámulatos kijelzővel, remek hardverrel, elegáns kialakítással és stabil felhasználói élménnyel érkezik.
KPMG: Az energiaipar sem ússza meg a genAI bevezetését
Óvatosak a generatív mesterséges intelligencia bevezetése kapcsán az energiaipari vezetők. A KPMG Global Energy CEO Outlook legutóbbi kutatása szerint a vezérigazgatók a jelenlegi ingatag geopolitikai és politikai helyzetben is bizakodóak a növekedési kilátásokat illetően, a befektetések terén pedig legfőbb prioritásuk a generatív mesterséges intelligencia. Lelkesedésüket mérséklik azonban az etikai problémák és a kiberbiztonsági kockázatok. A kutatásból az is kiderül, hogy a vezérigazgatók az ESG-t ma már az üzleti siker egyik alapjának tartják.
A műanyaghulladékot a felére csökkentették az ABB finnországi gyárában
A hulladékok újrahasznosítására irányuló innovatív eljárások bevezetésével az ABB finnországi Porvoóban találha-tó gyártóüzeme 50 százalékkal csökkentette a vegyes műanyaghulladék mennyiségét, és 2023-ban közel 20 száza-lékkal javította az újrahasznosítás arányát. Az újrahasznosítási erőfeszítések fontos lépést jelentenek a Föld erőfor-rásainak megőrzése és az ügyfelek fenntarthatósági kötelezettségvállalásainak támogatása felé; ezen erőfeszítések 2024-ben 16 égerfa átlagos súlyának megfelelő mennyiségű polipropilént takarítanak meg.