A Sun Microsystems Kft. idén három kategóriában díjazta a partnereit
A kategóriákról és a díjazottakról
A 2005-ben nyújtott teljesítménye alapján az „Év Partnere” az Asyst Rendszerház Kft. lett, amely cégnek a 2005-ös évben Sun termékeken alapuló forgalma átlépte az 1 millió dolláros határt és az idei év első felében már ezt is sikerült megtöbbszöröznie. Az Asyst Rendszerház Kft. közvetlenül megalakulása után, 2002-ben lett a Sun Microsystems Kft. partnere. Azóta, stratégiai partnerként a nagy megbízhatóságú rendszerek integrációja, működtetése és felügyelete területén kiemelkedő szolgáltatást nyújt. A cég mindemelett IT stratégiai tanácsadással is foglalkozik. Az Asyst Kft. folyamatos és kitartó kereskedelmi tevékenységével az egyik legjelentősebb és legnagyobb üzleti volument lebonyolító Sun partnerré vált. A cég Sun technológiák iránti elkötelezettsége, valamint a szoros, professzionális együttműködés a Sun kereskedelmi szervezetével eredményezte azt, hogy kiemelkedő eredményt ért el a vállalat a Sun-os termékek forgalmazása terén. Az Asyst Kft. a kereskedelmi tevékenység mellett, szerviz és rendszerintegrációs feladatokat is végez a Sun technológiáihoz kapcsolódóan. A cég elsősorban a kormányzati, valamint a gyártó vállalati szektorban működik együtt a Sun-nal.
A 2005-ös év eredményei alapján, az „Év Opteron Partnere” az Axiom-IT Kft. lett. A Sun „friss” szereplője az x86-os gépek piacának, így idén újdonságként hozta létre ezt a kategóriát, valamint az ahhoz kapcsolódó partnerdíjat. Alig másfél év leforgása alatt a legszélesebb AMD Opteron processzoros termékskálával a Sun megalapozta jelenlétét a 64 bites x86-os szerverek piacán, és az AMD Opteron alapú gépek meghatározó szállítójává vállt. Ez a siker jelentős mértékben a vállalat partnereinek szakavatott munkájának köszönhető, itthon is. Az Axiom-IT Kft. a sunshop.hu weboldal üzemeltetője 2 éve vált Sun partnerré azzal a céllal, hogy a webes értékesítési csatornán keresztül a kis és középvállalkozások számára is elérhetővé tegyék a Sun technológiáit. Az Opteron alapú gépek megjelenésével ezt a céljukat meg is tudták valósítani. A 2005-ös naptári évben az Axiom-IT Kft. értékesített a legnagyobb darabszámban x86-os Sun-os gépeket, azaz, minden ötödik Opteron alapú, Sun rendszert az Axiom-IT Kft. értékesített a hazai piacon. Az idei év első felében pedig, már a tavaly értékesített gépek darabszámának másfélszeresét értékesítették.
Az 2005-ös „Év szolgáltatás partnere”: az Answare Kft. Az Answare Kft., amely immár több, mint két éve a Sun hivatalos szervizpartnere, a sikeres kereskedelmi tevékenysége mellett a Sun technológiákhoz kötödő magas szintű szerviz- és rendszerintegrációs tevékenységet is végez. A hibaelhárítási feladatokat magas szakmai színvonalon és magas ügyfélelégedettség mellett teljesítik. A partnerdíjak tavalyi megalapításakor szintén az Answare Kft. nyerte az Év Szolgálatás partnere díjat. Az idei díj is azt bizonyítja, hogy a cég komoly szakmai munkájának köszönhetően, a szakmai szolgáltatásuk színvonala tovább emelkedett.
A Sun Microsystems Kft. a tavalyi évben meghirdetett partnerstratégiájának alapkövét, amely a partnereivel folytatott közös munkára és a tapasztalatok megosztására épül, továbbra is meghatározónak tartja. Az elmúlt egy évben olyan cégekkel bővült a partnerek köre, akik az üzleti konzultáció terén tudnak hozzáadott értéket adni az ügyfeleknek. Ez a tudás a Sun szoftver és szolgáltatási megoldások bevezetésénél nagy értéket és erőt képvisel.
Kapcsolódó cikkek
- Az olasz Telsey távközlési cég magyarországi képviseletet nyit
- Az Onlinemarketing.hu Kft. Etarget Partner lett
- EDS: változás a kommunikációban
- HP virtualizáció: új szoftver és partnerprogram
- A Mail2Web.com a Microsoft Partner Programban
- Az Acer a PC piac harmadik legnagyobb gyártója
- Új pr munkatárs a Sakkomnál
- Sun díjak a hazai partnervállalatoknak
- A Dell cáfolja a kivonulást az LCD TV piacról
- Az Algotech a One on One Kommunikációt választotta
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikusnak ítélték idén a Neumann Professzori címet
Ismét magyar Nobel-díjas kapta a BME és a Neumann Társaság által alapított Neumann Professzori címet: Krausz Ferenc fizikus az ultragyors lézertudomány területén elért tudományos teljesítményéért részesült a kitüntetésben. A fizikus által megalapozott tudomány a mikrochipgyártástól kezdve a daganatos betegségek diagnosztizálásáig számos területen hozott forradalmi változást. A kitüntetésre május 11-én került sor a Műegyetem Ünnepi Szenátusi Ülésén, ahol a díjat a BME rektora és a Neumann Társaság elnöke adta át.
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
Egy neves szaklap másodszor díjazta a K&H innovációs tevékenységét
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.