11-13 százalékos létszámcsökkentés a Sun Microsystemsnél
Júliusban kezdődő új üzleti évében az egyszámjegyű tartomány alsó-középső részén várja forgalma növekedését.
A márciusban végződött harmadik üzleti negyedben a cég vesztesége 217 millió dollár volt, egy évvel korábban még csak 28 millió dollár. A forgalom a harmadik negyedben ennek ellenére erősen nőtt: 21 százalékkal, 3,18 milliárd dollárra.
A Magyarországon 75 főt alkalmazó Sun Microsystems Kft.-nek jó esélye van arra, hogy egyebek mellett a pénzügyi és az adminisztratív szolgáltatások területén regionális szerephez jusson. Hegedűs Gábor, a cég ügyvezető igazgatója május eleji sajtótájékoztatóján elmondta: az ezzel kapcsolatos döntés a Sun Microsystemsen belül várhatóan hat hónapon belül születik meg, és ha ez Magyarországra nézve pozitív lesz, akkor első körben 50-100 fővel bővülhet a leányvállalat létszáma.
Az ügyvezető közölte azt is, hogy a leányvállalat 15 százalékkal nagyobb árbevételt ért el dollárban számolva az idei pénzügyi évének első háromnegyed évében, mint egy évvel korábban. A társaság ezáltal újabb rekord árbevételt könyvelhetett el a magyar piacon, ám ennek összegét anyavállalati előírások miatt nem hozhatja nyilvánosságra. Az idei pénzügyi év tavaly július 1-jétől az idén június végéig tart.
A társaság árbevételének 42 százaléka a szolgáltatásokból, 58 százaléka a szoftver- és hardver eladásokból származik. A szolgáltatási bevétel az első háromnegyed évben 20 százalékkal bővült, míg a másik két üzletágé 12-13 százalékkal.
Kapcsolódó cikkek
- Sun díjak a hazai partnervállalatoknak
- Környezetbarát vékonykliens rendszer a Fővárosi Bíróságon
- Az Apple-t választotta a Sun Microsystems
- Már a határidős indexeket is a Yahoo és a Sun húzza felfelé
- Új biztonsági funkciók a Solaris 10 Update 3-ban
- Az Avnet megvásárolta a vezető Sun disztribútort, az Access Distribution-t
- Sun bérszerverek az Interware Szerver Hotelben
- Változik a Sun partnerprogramja
- A Sun felvásárolta a jogosultságkezeléssel foglalkozó Neogent-et
- Sun Microsystems - 15 százalékkal nagyobb árbevétel
Egy neves szaklap másodszor díjazta a K&H innovációs tevékenységét
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
Kreditbeszámítással érkezhetnek az Audi Hungaria Iskolaközpont tanulói a Széchenyi-egyetemre
Együttműködési megállapodást kötött a győri Széchenyi István Egyetem az Audi Hungaria Iskolaközponttal május 8-án. Ennek értelmében az iskola duális szakképzésének tanulói az egyetem gazdálkodás és menedzsment, valamint kereskedelem és marketing alapszakán élhetnek a kreditbeszámítás lehetőségével, ami a tanulmányi idő jelentős lerövidülését is jelentheti.