Várakozáson felüli érdeklődés az ultra-mobil PC iránt
Genda Csongor Zoltán, 2006. június 4. 19:25
A Samsung Q1 nevet viselő ultra-mobil (UMPC) számítógépe hét eleje óta
megvásárolható az Egyesült Államokban, ám máris hiánycikknek számít,
mert olyan nagy az érdeklődés iránta.
Hunsoo Kim, a Samsung PC és noteszgép részlegének felelős vezetője elmondta, annak ellenére, hogy a kritikusok nem jósoltak nagy sikert a készüléknek, a kereskedőkhöz eljuttatott első szállítmányokat máris elkapkodták. A részlegvezető ugyan konkrét számadatokat nem hozott nyilvánosságra, annyit azonban elárult, hogy ő maga is meglepődött az értékesítési beszámoló láttán.
A csütörtök óta már Európában is megvásárolható Q1-ből a gyártó a forgalmazás megkezdésétől kezdett egy év alatt mintegy 300.000 darabot akar értékesíteni. Az amerikai In-Stat piackutató cég jóslatai szerint pedig 2011-ig közel 8 millió UMPC talál majd gazdára világszerte.
A csütörtök óta már Európában is megvásárolható Q1-ből a gyártó a forgalmazás megkezdésétől kezdett egy év alatt mintegy 300.000 darabot akar értékesíteni. Az amerikai In-Stat piackutató cég jóslatai szerint pedig 2011-ig közel 8 millió UMPC talál majd gazdára világszerte.
Kapcsolódó cikkek
- Egymilliárd PC lesz 2008-ra
- Új, energiatakarékos PC a Fujitsu Siemenstől
- HD-gyorsító csip gyengébb PC-khez
- Okoro PC-k hibrid Blu-ray/HD DVD meghajtóval
- Extrém körülményeknek ellenálló hordozható asztali PC
- Pendrive microSD-ből: Egyszerű másolás mobilról PC-re
- SGH-E590: Újabb designer készülék a Samsungtól
- Samsung "miniszoknya" telefon
- Toshiba zseb PC
- Kompakt Palm hordozható számítógép
Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
2024. május 14. 16:29
Cikkgyűjtő
További fontos híreink
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
2024. május 3. 19:59
Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben
2024. április 20. 11:36