Nőtt a szélessávú internet-hozzáférések száma

MTI Sajtóadatbank, 2006. június 13. 09:17
Nőtt a gyors internetezést lehetővé tevő szélessávú előfizetők tábora márciusban, miközben a bekapcsolt vezetékes vonalak száma enyhén csökkent - közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság hétfőn az MTI-vel.
A közlemény szerint az ADSL-hozzáférések száma márciusban 14 ezerrel, az első negyedévben közel 43 ezerrel nőtt, s a hónap végén meghaladta a 455 ezret. Az idén márciusban a bekapcsolt hangátviteli csatornák száma 6 ezerrel 3,429 millióra csökkent, így a hónap végén a 100 főre jutó hangátviteli csatornák száma a februári 34,10-ről 34,04-re esett.

Az öt egykori monopol szolgáltató, az Emitel, a Hungarotel, az Invitel, a Magyar Telekom, és a Monortel mellett a vezető alternatív szolgáltatók - a PanTel, a Tele2, a GTS Datanet, az eTel - és a legnagyobb kábeltelevíziós társaságok, az UPC, a T-Kábel, a Fibernet, az EMKTV adatközlésére épülő jelentés szerint a háztartások telefonellátottságának aránya a február végi 68,07 százalék után március végén 67,88 százalék volt.

A kezdeményezett hívások időtartama márciusban 827,5 millió perc volt, ami a februári értéket 7,05 százalékkal haladja meg, elsősorban szezonális okok miatt.

Az NHH adatai szerint az egy fővonalra jutó kezdeményezett hívások átlagos időtartama a februári 225 percről 241,3 percre emelkedett márciusban, miközben a kezdeményezett hívások átlagos időtartama 3,41 percről 3,35 percre csökkent.

A februári 12,03 százalék után márciusban a kezdeményezett hívások 12,37 százalékánál vették igénybe a felhasználók a közvetítőválasztást, és összesen 102 millió percet telefonáltak ezen a módon.

A közvetítőválasztás növekvő aránya ellenére a szolgáltatást a hónap során legalább egy alkalommal igénybe vevők száma 1 százalékkal 849 ezerre csökkent márciusban.

Az NHH adatai alapján márciusban az előfizetők 3.752 földrajzi számot hordoztak, így a hónap végére a 2004 januárja óta összesen hordozott vezetékes számok száma 138.731-re nőtt.

Az idei év első negyedévében az előfizetők összesen 14.806 vezetékes számot hordoztak.

Az NHH korábban közölte: a hírközlés technológiai fejlődése miatt megújította vezetékes gyorsjelentését, s így például az idén már figyelembe vette a vezető alternatív szolgáltatók, a PanTel, a Tele2, a GTS Datanet, az eTel, valamint a legnagyobb kábeltelevíziós társaságok, így az UPC, a T-Kábel, a Fibernet és az EMKTV adatait is. Korábban a jelentés az öt egykori monopol szolgáltató, az Emitel, a Hungarotel, a Magyar Telekom, a Monortel és az Invitel adataira épült, ezért a mostani adatok a tavalyiakkal nem vethetők össze.

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36