Az Albacomp szolgáltathat a BM-nek

forrás Prim Online, 2006. június 13. 12:21
Az Albacomp zrt. nyerte a Belügyminisztérium Informatikai Főosztályának pályázatát, amelyet a Minisztériumhoz tartozó 10 intézményben működő Microsoft termékekhez kapcsolódó szolgáltatások elvégzésére írtak ki ez év április 28-án. A kizárólag szolgáltatásokra szóló szerződés jól illeszkedik az Albacomp új stratégiájába, miszerint 2-3 éven belül a forgalom 50%-a már szolgáltatásokból fog befolyni.
A több mint 70 millió forint értékű tenderen az Albacomp hat pályázó közül került ki nyertesként, a pályázatban előírt megfelelő számú – és Microsoft által kiadott minősítéssel rendelkező – szakembereinek, az államigazgatásban végzett referenciáinak, és nem utolsó sorban versenyképes árainak köszönhetően.

A szolgáltatások keretében az Albacomp egy éven keresztül 7x24 órás támogatási szolgáltatást nyújt az érintett belügyi szerveknél működő több ezer Microsoft platformon futó kliens számítógéphez és szerverhez, illetve rendszermérnöki tanácsadást végez a BM és intézményei számára. A vállalat emellett szakmai továbbképzés tart a BM-nél és annak intézményinél dolgozó informatikusok számára, Microsoft termékek üzemeltetésével kapcsolatban.

Az elmúlt évben az Albacomp forgalmának jelentős hányada – mintegy 5 milliárd forint – közbeszerzés keretében nyert megrendelésből származott. A vállalat a jövőben a megrendeléseken belül szeretne egyre több szolgáltatást értékesíteni: a tervek szerint 2006-ban 25, 2008-ban pedig már a forgalom 50%-a szolgáltatásokból fog befolyni.

Kulcsszavak: pályázat BM Albacomp

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36