Mit visz a Mikulás?

Sajnos semmit, de erre még visszatérünk...

Vértes János, 2000. január 6. 18:45
Mit hoz a Mikulás? Vagy a Jézuska? Nehéz eldönteni, hogy egy december 15-ei csomagot éppen melyik decemberi ajándékosztónak tudjunk be, mindenesetre úgy tűnik, hogy az Internet Szolgáltatók Tanácsa is elérkezettnek látja az időt arra, amit az elmúlt hónapban Maffia.hu címmel pedzegettünk, s ha fel nem is oszlatja magát, december közepén megvitatja a domainliberalizáció lehetőségét.
A javaslat szerint bármilyen (nem foglalt, tilalmi listán nem szereplő) domainnevet lehet kérni, ám ha az nem egyezik meg a cégnévvel vagy a cég tulajdonában lévő védjegy nevével, azaz felmerülhet, hogy erre a névre más is (vagy más még inkább) igényt tarthatna, akkor lesz egy kis türelmi idő, mondjuk két hét, hogy időt adjanak a jogosultabb tiltakozására. Ha nem tiltakozik senki, akkor két hét után az ilyen nevek is megszerezhetők, a liberalizáció lényege, hogy szubjektív megfontolásból nem lehet elutasítani senkit.

A javaslat a jelenleginél mindenképpen jobb rendszert készít elő, a manapság zajló szavazások személyeskedő vitáit mindenképpen kiküszöböli, s a beépített fékek látszólag normálisak, hiszen a cégek érdekeit védik...

Úgyhogy örülni kellene az ajándéknak.

Örülök is... Csak egész csendesen kérdezem meg: kérik ezt az érdekvédelmet a cégek?

Ha én belépek a kereskedelmi kamarába, az IVSZ-be vagy a Neumann János Számítógép-tudományi Társaságba, akkor az alapszabály elfogadásával érdekvédelmet kérek tőlük, bizonyos dolgokra felhatalmazom a szervezetek vezetőit... Ám egy internetszolgáltatótól szívem szerint én szolgáltatást kérnék, ugyanis a szolgáltatómra (hacsak nem az ügyvédem) nem szoktam rábízni az érdekeim védelmét... Ráadásul nem is lesz képes rá, hiszen ezer ugyanolyan nevű társaság alakul nap mint nap, s ha, mondjuk, meg tudják menteni nekem a cégnevem.hu domaint, akkor sem mentik meg a cegnevem.com domaint, ami ugyebár anno a Westel 900-nak is bosszúságot okozott, a Matáv Altavizslájáról nem is beszélve...

Szerintem minden cég védje meg a saját érdekeit. Ma már elvárható, hogy amikor elrohanunk a cégbíróságra, a tb-hez, az adóhivatalhoz és még ezer helyre a cégbejegyzés időszakában, eresszünk meg egy telefont (vagy nyissunk ki egy website-ot), és győződjünk meg arról, hogy választott nevünkhöz van-e szabad domain. Ha van, rögtön foglaljuk le (és lehessen lefoglalni már a cégbejegyzés előtt!), ha nincs, válasszunk más nevet, miképp akkor is másikat választanánk, ha a cégbíróság viszszajelezné, hogy van már ilyen kft., bt. vagy rt.

Szerintem akkor, amikor egyesek ragaszkodnak ahhoz, hogy meghatalmazásom, felkérésem nélkül őrködjenek az én érdekeim felett, akkor nem engem, hanem saját kis tyúkólnyi hatalmukat féltik, és fenn akarják tartani azt az állapotot, amelyben nem bejelenteni (regisztráltatni) kell, hanem én kérek, ők pedig nagyvonalúan engedélyeznek. Lehet, hogy az új, liberális szisztémában nem lesznek kiskapuk, lehet, hogy jóval kevesebb visszaélésre, személyeskedésre lesz majd lehetőség, de a kiszolgáltatottság a mi részünkről, a hatalom érzete az ISZT részéről megmarad, ők tovább kapirgálhatnak a szemétdombon, és eladminisztrálgathatják fontosságukat.

A Maffia.hu című cikkben azt próbáltam bebizonyítani, hogy ez az intézmény úgy, ahogy van, felesleges. Most, hogy (miért ne legyezgessük a hiúságunkat) az ilyen és hasonló indulatos cikkek, vélemények hatására készülőben van a domainliberalizáció, örülnünk kellene, hogy lám, mégsem falra hányt borsó, amit firkálgatunk, én azonban előre szólok: ha netán megszavazza az ISZT a javaslatot, akkor a domainengedélyezés ugyan jobb lesz, de az ISZT eme jogköre még az eddiginél is nyilvánvalóbban felesleges lesz!

Szóval köszönjük szépen Mikulás, hogy hoztad ezt az ajándékot, de egy kicsit félreértettél minket: "levelünkben" nem azt kértük, hogy hozzál valamit, hanem azt, hogy vigyél... Be kellene pakolni a puttonyba ezt a múlt rendszerből itt maradt engedélyező bürokrata bagázst, és el kellene futni vele valahová a sarkkörön túlra, nincs rá szükség! Az internetszolgáltatók természetesen továbbra is tanácskozhatnak saját tanácsukon belül, de nem rólunk, akiknek szolgáltatnak, hanem egymásról, magukról. (Majd ha kell, mi megalakítjuk saját érdekvédelmi tanácsunkat...)

Örülnék, ha december 15-én az ISZT-n belül tevékenykedő értelmes mag ezt szavaztatná meg!

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 7. 17:19

Free File Unlocker 5.16

Az egyszerűen használható Free File Unlocker alkalmazás segítségével a felhasználók feloldhatják, átnevezhetik vagy törölhetik azokat a fájlokat, amelyek törlésénél problémák merültek fel (zárolt, nem olvasható fájl, hozzáférés megtagadva stb.)

2024. május 7. 17:14

Simple MP3 Cutter Joiner Editor 4.3

A remek, ingyenesen használható MP3 szerkesztő programmal lehet darabolni, egyesíteni, keverni, hangeffektusokkal különlegesebbé tenni zenei állományainkat. Nem csak MP3-at, hanem több mint 15 egyéb hangformátumot is képes kezelni.

2024. május 7. 17:05

NMHH-kutatás: egyre többen választanak több streamingszolgáltatót

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.

2024. május 7. 16:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36