Synergon Csoport: 10 milliárdos félév, mátrixirányítás a küszöbön
A leányvállalatok közül a magyar Fibex az első félévben a bázishoz képest már 8 százalékkal nagyobb árbevételt realizált. A cseh Infinity árbevétele a gazdaságtalan tevékenységek megszűntetése, illetve egyes korábbi piacok kiesése következtében 15 százalékkal maradt el a bázisidőszak megfelelő értékétől. A várakozások szerint a társaság nullszaldó körül fejezi be az idei évet. Az első után a második negyedévet is veszteséggel zárta a horvát Span, amelynek egyik legfontosabb piacán, a Microsoft-megoldások alkalmazásának területén kell a korábbinál is erősebb versennyel szembesülnie. Az erős verseny a korábbinál jóval alacsonyabb fedezeti szintet eredményez, így hiába bővült 25 százalékkal a horvát tagvállalat árbevétele, a félévet 100 millió forintot meghaladó veszteséggel zárta.
A Synergon vezetése jelentős szerkezeti változtatásokat tervez a külföldi tagvállalatok stabilan nyereséges működésének biztosítása érdekében. A csoport működésében októberben bevezetik a mátrixirányítást (üzletágak-tagvállalatok mátrixba szervezve; lényeges, hogy pl. a csoporttag vezérigazgatója és az illető üzletág szakmai vezetője közösen irányítják a szektortevékenységet; jó példa a "mátrixra", hogy a Synergonon belül az outsourcing a SAO, a disztribúció a Fibex hatásköre). Ennek az új működési modellnek a segítségével kívánják a régióban meglévő ügyfélkapcsolataikat, tudásbázisukat és meglévő tartalékaikat jobban kihasználni. Megerősödik továbbá a csoportszintű üzletági irányítás is.
Tóth Zsolt elmondta, a Synergon és SAO 28%-os árbevétel-növekedést ért el idén a második negyedévben, 2005. hasonló időszakához képest. A vezérigazgató szerint ezt elsősorban az ütőképes értékesítési csapatnak köszönhetik. A tervekről szólva, Tóth utalt rá, hogy a teljes hazai IT-piacnál jobban, 15-20%-kal szeretne a Synergon/SAO bővülni, ehhez a második félévben bővíteni fogják mérnöki kapacitásukat.
Munkatársunk kérdésére, miszerint lehet-e és hogyan a 24 milliós első féléves nyereségből az év végére a tervezett 300 millió forintos adózott nyereségre reálisan következtetni, Radnóty Zoltán azt válaszolta, a szokásos nagyon erős év végén realizálódó üzleti tevékenység és az eddig gyengélkedő külföldi leányvállalatok megerősítése (mátrixirányítás, kompetencia-bővítés) jogos bizakodásra ad arra okot, hogy a csoport megvalósítja idei éves pénzügyi terveit.
Kapcsolódó cikkek
- Sun díjak a hazai partnervállalatoknak
- A Synergon tőkét emel a cseh leányvállalatában
- Új stratégiát hirdet a veszteséges Synergon
- Synergon: kisebb bevétel, nagyobb veszteség
- A Synergon beszállna a virtuális mobilszolgáltatásba
- Synergon-Cisco: újra rendszerintegrátori együttműködésben
- A Synergon nem fizet osztalékot
- Synergon - egy vezérrel
- Synergon: Service Desk- és hálózatbővítés az EDS-nél
- Synergon: hatékonyabb működés várható 2007-ben
Rename Master 3.18
Sok fájl átnevezése eléggé fárasztó munka, ezért is nagy segítség ez az ingyenesen használható, remekül testre szabható szoftver, amely nagy mennyiségű állományok csoportos és gyors átnevezésére használható.
Password Cracker 4.8.2.567
Elfeledett jelszavaink visszaszerzésében nyújt hathatós segítséget ez az apró és nagyon egyszerűen használható alkalmazás. Csupán a csillagokkal, vagy más karakterekkel kitöltött jelszómező fölé kell húzni az egerünket, és máris láthatjuk az eredményt.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.