MTelekom - nincs a közgyűlési napirenden a beszámoló elfogadása
A Magyar Telekom még április végén közölte, hogy nem hívja össze évi rendes közgyűlést, mivel még nem záródott le a vizsgálat az egyik leányvállalata által 700 millió forint értékben kötött két, tanácsadási szolgáltatásokra vonatkozó szerződés ügyében.
A társaság jelenleg még nincs abban a helyzetben, hogy jóváhagyja a 2005. évi éves beszámolót. Emiatt az éves közgyűlés összehívása továbbra is várat magára, viszont a részvényesek tájékoztatása céljából az igazgatóság úgy döntött, hogy rendkívüli közgyűlést hív össze.
A rendkívüli közgyűlés napirendjén a tájékoztatás mellett szerepel az alapszabály módosítása, igazgatósági, felügyelő bizottsági és ellenőrző bizottsági tagok választása.
A Magyar Telekom 2006. február 13-án közzétett, nem auditált 2005. évre vonatkozó pénzügyi beszámolója alapján az igazgatóság a tavalyi évihez hasonló mértékű, 70 forint körüli osztalék kifizetését tartja indokoltnak, minden 100 forint névértékű törzsrészvény után. Az igazgatóság az osztalék pontos összegére vonatkozó javaslatát azonban majd a vizsgálat, illetve az azt követő audit lezárása után fogja megtenni.
Kapcsolódó cikkek
- A Magyar Telekom egyszerűsíti a T-Systems üzletág szervezeti felépítését
- A Magyar Telekom refinanszírozza 34 milliárd forintnyi hitelét
- Magyar Telekom: további integráció
- Magyar Telekom: opciólehívások saját részvény állományból
- Magyar Telekom - 1,5 milliárd forint a KFKI korábbi tulajdonosainak
- Concorde: Vártnál jobb Magyar Telekom eredmény
- MTelekom: 14,3 százalékkal kisebb eredmény
- Az Ügy: A Magyar Telekom a non-profit alapítványokért
- Amerikai vizsgálat a Magyar Telekom ellen
- Az MT közgyűlése megszavazta az osztalékjavaslatot
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Június 11-én ismét megérkezik Magyarországra a Startup Safari Budapest
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.