GVH: 21,8 milliós büntetés az SAP Hungarynek
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata még 2003. június 25-én írt ki hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos közbeszerzési eljárást egy integrált pénzügyi gazdasági rendszer bevezetésére. Majd 2004. április 27-én a Paksi Atomerőmű Rt. hirdetett egyfordulós meghívásos versenyeztetési eljárást „a produktív üzemben működő SAP R/3 rendszer bevezetett moduljainak felülvizsgálatára és a verzióváltás megvalósítására informatikai projektben tanácsadói és projektvezetői feladatok elvégzésére”.
A GVH Versenytanácsa szerint a döntően e-mail formátumú bizonyítékok alapján megállapítható volt, hogy a Synergon és az SAP mindkét tender kapcsán olyan megállapodást kötött, amely alkalmas volt a verseny eredményének befolyásolására. A bírság kiszabásakor a GVH figyelembe vette, hogy a győri helyhatóság esetében a megállapodás nem hatott érezhető módon a versenyre, mivel a pályázatot végül eredménytelennek nyilvánították. A paksi tender esetében pedig az SAP tevékenyen segített a versenyhatóságnak az ügy feltárásában.
Kapcsolódó cikkek
- A Pannon nem ért egyet a GVH döntésével
- Húszmilliós bírság a Pannonnak - megtévesztő reklámokért
- Megsemmisített iratok - megszüntetett GVH-eljárás
- Hódít az SAP a kkv-szektorban
- Új vezető az SAP Labs Hungary Supply Chain Management fejlesztői csapatának élén
- GVH: nyárra az egész országban lesz csupasz ADSL
- Kóka: két év alatt 40 szolgáltató központ jött létre
- A GVH szerint jogsértő a Whirlpool Magyarország Kft. egyes hirdetése
- Gyakran tévesztik meg fogyasztóikat a mobilszolgáltatók
- A bíróság mindössze 10%-kal csökkentette a GVH egyetemi kartellügyi bírságát
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.