A Lenovo is visszahív félmillió Sony akkus laptopot

Milkovits Gábor, 2006. szeptember 28. 21:50
A Dell, az Apple és a Toshiba után most a kínai Lenovo is bejelentette, hogy 526 ezer noteszgépében cseréli ki a meghibásodást okozó Sony akkumulátorokat.
A gyártási hiba miatt sokszor túlmelegedést, és néhány esetben a noteszgépek kigyulladását is okozó Sony akkuk miatt augusztusban a Dell példátlan módon 4,1 millió noteszgép-akkumulátort hívott vissza, az Apple pedig nem sokkal ezután szintén 1,8 milliós csereakciót jelentett be. Az ügy néhány hetes szünet után a múlt héten ismét előtérbe került, miután először a Toshiba hívott vissza 340 ezret a szóban forgó akkuk közül, majd hírek láttak napvilágot egy a Los Angeles-i repülőtéren kigyulladt Lenovo ThinkPad laptopról. Az IBM személyi számítógépes részlegének megvétele óta a harmadik legnagyobb PC-gyártónak számító cég konzultációkat folytatott a Sony-val az ügyben, és vizsgálatot is indított. A Lenovo a Toshibához hasonlóan egy ideig igyekezett a sajtónak hangsúlyozni, hogy a laptopjaiban alkalmazott technológia a minimálisra csökkenti a hibás Sony akkumulátorok okozta kockázatot. A mostani döntés után a nagyobb cégek közül már csak a HP maradt olyan, akinek egyes gépeiben szerepelnek az ominózus akkuk, és még nem hirdetett visszahívási akciót.

A Sony eddig minden esetben kétoldalú megegyezés keretében magára vállalta a csereakció költségeinek jelentős részét. A hibás akkuk sokmillió dolláros költségeket okozhatnak a cégnek, amelynek harmadik negyedéves nyereségességét komolyan veszélyeztetik a visszahívások.
Kulcsszavak: Sony notebook

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36