Növeli létszámát a régióban a Symantec

Kovács Attila, 2006. október 14. 09:15
Sven Schuldt, a Symantec kelet-európai regionális igazgatója is részt vett a cég tegnapi, budapesti sajtótájékoztatóján. A veztető szakember a Symantec regiós stratégiáját, terveit körvonalazta.
Sven Schuldt elmondta, hogy a Symantec a régió vezetőiből olyan csapatot hoz létre, amely közös stratégiát alkot, hogy az egyes piacok tapasztalatait felhasználva jobban meg tudják szólítani a vállalati ügyfeleket. A csapatnak Konkoly Thege Szabolcs, a Symantec területi igazgatója is tagja lesz.

A régióban a Symantec elsősorban a munkatársak terén készül befektetésekre: A jelenleg kb. 100 fős régiós létszámot 10%-kal tervezi növelni: elsősorban értékesítéssel foglalkozó kollégákat fog felvenni (a régiós sales csapat jelenlegi létszámát 25%-kal kívánják növelni). A kelet-európai fejlesztésekről szólva, Sven Schuldt kiemelte, hogy az egyik cél egy már működő lengyelországi osztály bővítése, amely a termékek adaptációjával és javítószoftverek kiadásával foglalkozik. Tervezik még, hogy az értékesítés fejlesztésével párhuzamosan az ügyfélszolgálatot is kibővítik a régióban. A jól működő viszonteladói rendszeren azonban a Symantec továbbra sem kíván változtatni, ugyanakkor továbbra is fontos szempont, hogy a kereskedők napi szinten ismerjék a legújabb termékeket, számukra ezért folyamatosan tréningeket szerveznek.

A Symantec Kelet-Európában a jövőben több energiát szentel majd az iparági megoldások elterjesztésére, ezért iparági szakértőkkel, új viszonteladókkal bővítik majd hálózatukat, hogy a 2007 áprilisában kezdődő új pénzügyi évben már az iparági tanácsadás is a kelet-európai régió kibővült szolgáltatási körébe tartozhasson.

Sven Schuldt különböző piacokon tizennégy éves IT tapasztalatot szerzett üzleti megoldásokért felelős igazgatóként és regionális értékesítési igazgatóként. A szakember alapos tudással és tapasztalattal rendelkezik, különösen a kelet-európai piacokat tekintve. Előző munkahelye az S&T AG (Kelet-Európa legnagyobb rendszerintegrátora) volt, korábban pedig az EMC-nél és az NCR-nél dolgozott. Sven Schuldt fő célja, hogy a Symantec még tovább növelje piaci jelenlétét Kelet-Európában.

Sven Schuldt Bécsből irányítja a közép-kelet-európai országok, Lengyelország, a Cseh Köztársaság, Szlovákia, Magyarország, Románia, Horvátország, Szlovénia, Szerbia, Montenegro, Bosznia-Hercegovina valamint Bulgária értékesítését.
Kulcsszavak: Symantec

Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Félnek a csalóktól: a magyar internetezők 15 százaléka elkerüli az online fizetést

Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége tart attól, hogy online vásárlás során csalás áldozatává válik, 94 százalékuk védekezik is valamilyen módon a visszaélésekkel szemben. Ugyanakkor 15 százalék azok aránya, akik inkább kerülik az online fizetést, annyira félnek az adathalászattól. 

2024. június 1. 10:19

Újabb díjat nyertek a Zyxel tűzfalmegoldásai

A valós felhasználói tapasztalatokon alapuló kutatás kiemeli a Zyxel Networks termékeinek felhasználóbarát kezelhetőségét, megbízhatóságát és funkcionalitását, amelyek kis- és középvállalati áron nyújtanak nagyvállalati teljesítményt. 

2024. május 31. 16:57

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52