IBM: tanulmányi-kutatói központ a BME-n
A budapesti központban tevékenykedőknek lehetősége nyílik közreműködni az IBM kutatólaboratóriumaival, pályázhatnak IBM ösztöndíjakra, igénybe vehetik az IBM szoftvereit, tananyagait, konzultálhatnak a cég szakértőivel. A központ segítséget nyújt diplomamunkák elkészítéséhez is.
„Az IBM-nek ez a kezdeményezése arra irányul, hogy bekapcsolja az egyetemeket a tudományos kutatómunkába” – mondta Paál Péter, az IBM Magyarország vezérigazgatója. „A CAS lényege együttműködés kialakítása olyan kutatócsoportokkal, amelyek kutatási témái kapcsolódnak az IBM kutatási területeihez. Ez az atomi méretű adattárolástól kezdve a különböző szoftvertechnológiákon és adatbányászaton keresztül a szolgáltatásorientált architektúráig bármi lehet. Az IBM korábbi kutatási eredményeik alapján találja meg azokat a kutatócsoportokat, amelyekkel együtt szeretne működni, vagy ők jelentkeznek, hogy bekapcsolódnának a programba.”
A CAS – akárcsak a világ többi részén - nem egy újabb hivatalt jelent, hanem egy olyan együttműködést, amelynek az élén egy IBM-es szakember áll majd. A cég elektronikus infrastruktúrájával és egy tudományos e-piactér funkcióval felméri a kutatásokat, és intranetes/internetes funkciókat is ellát a CAS működtetése során. A programban résztvevő kutatók hozzáférhetnek az IBM releváns belső információihoz és akár a cég nemzetközi kutatásaiba is bekapcsolódhatnak. A CAS a doktoranduszok számára is projekthátteret jelenthet.
Kapcsolódó cikkek
- Webfejlesztői verseny Microsoft platformon
- Cell Broadband Engine technológia oktatása a BMF-en
- Intel-technológiát oktatnak a BME-n
- Svéd siker a 24 órás programozó-versenyen
- Roma tehetséggondozó program IBM támogatással
- A World Wide Web konzorcium tagja lett a MĹąegyetem
- Linux 48 - IBM Szoftver ProgramozĂłi BajnoksĂĄg
- NemzetkĂśzi HighTech vĂĄsĂĄr KĂnĂĄban magyar rĂŠszvĂŠtellel
- Együttműködés az IBM és a Nyugat-Magyarországi Egyetem között
- Nagy ĂŠrtĂŠkĹą szoftverfelajĂĄnlĂĄs ĂŠs Ăşj labor a BME-nek
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.