A felnövekvő generáció a TV helyett az internetet választja

forrás Prim Online, 2006. november 10. 10:45
A felmérések szerint a felhasználók jelentős része a televíziós főműsoridőben internetezik, és a 19 év alatti korcsoportok – ha van választási lehetőségük – inkább az internetet választják. Mindez azt jelzi, hogy az internetes tartalomszolgáltatóknak hatalmas a felelősségük a felnövekvő generációk internetes szokásainak kialakításában, ezért az eddiginél is nagyobb hangsúlyt kellene fektetni arra, hogy minél több értékes, gyermekeknek szánt magyar nyelvű tartalom legyen elérhető a világhálón – hangzott el a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE) által szervezett „Az internet bűvölete, a bontakozó gyermeki lélek” címmel tartott kerekasztal-beszélgetésen.
Felmérések szerint a televíziós főműsoridő jórészt megegyezik az internetezés idejével és a 19 év alattiak már inkább az internetet választják Az internet felhasználói között, tehát egyre jelentősebb számban találhatók gyermekek, ami azt jelzi, hogy a tartalomszolgáltatóknak hatalmas a felelősségük a felnövekvő generáció internetes szokásainak kialakításában. Ezért az eddiginél nagyobb hangsúlyt kell fektetni arra, hogy minél több értékes, gyermekeknek szánt magyar nyelvű tartalom legyen elérhető a világhálón. Az MTE emellett fontosnak tartja az állami és piaci szereplők közös fellépését és a hatékony önszabályozást. Az elő fontos lépés a tartalomfejlesztésben, hogy elvégezzünk egy átfogó kutatást az igények felmérésére a gyermekek és a fiatalok körében – mondta el vitaindítójában Pintér Róbert, az MTE elnökségi tagja. 

Vince András a Kidpix.hu munkatársa elmondta, hogy valóban fontos lenne egy ilyen kutatás elvégzése, mert az a tapasztalat, hogy a gyermeket nem tekintik fogyasztónak, a számukra készülő tartalmakkal is inkább a szülőket próbálják elérni. Szerinte a tartalomszolgáltatók szempontjából is fontos lenne tájékozódni arról, hogy mit szeretnének a gyermekek az interneten. A tartalomfejlesztés mellett természetesen lényeges az internet-használattal kapcsolatos félelmek, negatív attitűdök csökkentése, valamint a gyermekek számára fenntartások nélkül ajánlható digitális tartalmak fejlesztése és terjesztése is. A kiskorúak biztonságos internet-használatát semmilyen szabályozás nem tudja önmagában garantálni, annak legfontosabb feltétele a tudatos szülői-nevelői irányítás, a megszerzett felhasználói tapasztalat átadása családi és iskolai közösségekben.

Szalay Sándor az Informatika és Számítástechnika Tanárok Egyesületének elnöke szerint egyelőre meglehetősen nehéz feladat a pedagógusok bevonása, de komoly erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy megváltoztassák a negatív attitűdöt. A pedagógusok továbbképzése szempontjából a legégetőbb feladat egy olyan tájékoztatási és oktatási rendszer kialakítása lenne, amely irányt mutat az iskolai internet-használattal kapcsolatban, segítséget nyújt, hogy bizonyos helyzetekben milyen válaszokat lehet adni. Nem alakult még ki a tanárok természeteses viszonya az internethez és annak aktív - nemcsak számítástechnika - tanórai használatához. Ennek oka Szalay szerint elsősorban pénzügyi, hiszen sokan úgy érzik, a meglévő gépparkra fokozottan kell ügyelni. Ráadásul egyes intézményekben sokáig a szélessávú internet sem volt megfelelő módon elérhető, és esetenként ez még ma is problémát jelent.

Az iskolák viszonya az internethez és annak használatához persze nemcsak a pedagógusokon, hanem a szülőkön is múlik. Csenki Laura pszichológus elmondta, hogy elsősorban a szülőkkel találkozik, és a problémák, amelyekkel felkeresik, már nem a – szülők megítélése szerint - normális mértékű internet-használatot jelentik. Természetesen ezek a vélt vagy esetekben jogos panaszok, félelmek javarészt a tájékozatlanságból adódnak. A szülő gyakran nem érti, hogy mivel foglalkozik a gyermeke, nem is meri megkérdezni, hiszen úgy érzi, ez csorbítaná a szülői tekintélyét. Ebből a szempontból is fontos lenne a tájékoztatás és a tudatformálás, a pozitív oldal hangsúlyozása.  Fontos lenne a szülő jelenléte az iskolai informatika oktatásban is, hogy az internet előnyeit együtt ismerjék meg, és ne tekintsék a számítógépet, internetet „elektronikus póráznak”.

Solymár Károly a GKM Infokommunikációs és e-Gazdasági Főosztályának munkatársa üdvözölte a kezdeményezést. Véleménye szerint fontos, hogy készüljön egy ilyen átfogó kutatás. Ebből a szempontból döntő lehet a témában érintett civil szervezetek összefogása, a pontos cél megfogalmazása. A tájékoztatást és az oktatást elengedhetetlennek tartja, mint mondta természetes, hogy az állami szférának ki kell állnia a tájékoztatás és a határozott kommunikáció mellett, ehhez azonban fontos, hogy – a civil szféra bevonásával – azonosítani tudjuk azokat a kommunikációs formákat, amelyekkel a leghatékonyabban megszólíthatjuk a szülőket, a pedagógusokat, vagy éppen a gyermekeket.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09