EU: A németek az internet fokozottabb ellenőrzésére készülnek
A belbiztonság kérdéseivel kapcsolatban Scha:uble óvatos formában ismét felvetette az alkotmány módosításának szükségességét abból a célból, hogy bizonyos esetekben lehetővé váljék a német hadsereg belföldi bevetése. Az alaptörvény rendelkezései értelmében a Bundeswehr egységei csakis katasztrófa-elhárítás céljából vehetők igénybe, a rendfenntartás, illetve a terrorelhárítás ugyanakkor teljes egészében a rendőrség, illetve a különböző hírszerző szervek hatáskörébe tartozik.
A "kivételes esetek" között a miniszter mindenekelőtt a légtérvédelmet említette. Az alkotmány módosításával lehetővé kell tenni a Bundeswehr bevetését, amennyiben az országot, illetve annak légterét terrorista veszély fenyegeti - hangoztatta Wolfgang Scha:uble, hozzátéve ugyanakkor, hogy - mint fogalmazott - a kérdést "alkotmányjogilag tiszta keretek" között kell rendezni.
A szociáldemokratákkal közösen kormányzó konzervatívok a múltban már több alkalommal is felvetették a Bundeswehr belföldi bevethetőségének lehetőségét, a karlsruhei alkotmánybíróság azonban ez ellen foglalt állást.
Kapcsolódó cikkek
- Felére csökkenhetnek augusztustól a roaming tarifák
- Szeptember 17-én dől el a Microsoft-EU per
- Az EU hadat üzen a kiberbűnözésnek
- Világméretű zombitámadás
- A céges adatok fele laptop-lopás és hanyagság miatt vész el
- Közelebb került az uniós roamingegyezség
- Felhasználói adatokat loptak a PirateBay-ről
- Meghekkelt Vista DreamScene funkció
- Miniatür chip DVD lopások ellen
- Cyberbullying: Az új típusú támadás főként a tizenéveseket célozza
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket
A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.