VII. BME Nemzetközi 24 órás Programozóverseny
Sem az elektronikus előválogató, sem a helyszíni döntő során nincs megkötés a versenyzők által használt fejlesztőeszközökre, könyvekre, operációs rendszerre vonatkozóan. Akárcsak a selejtező fordulóban, a helyszíni versenyen is a saját számítógépeiken dolgoznak a résztvevők, a szervezők a helyszínen csak elektromos áramot és a verseny idejére létrehozott helyi hálózathoz való csatlakozást biztosítják. Ezzel a megközelítéssel oly módon lehet egyenlőséget tenni a csapatok között, hogy mindegyikük a számára leginkább kényelmes körülmények között versenyezhet. A viadal során a csapattagoknak természetesen tilos a külvilággal kommunikálni.
A tavalyi verseny svéd feladatszerkesztői után idén ismét magyarok állítják össze a problémákat. Az előző években sikeresen szerepelt programozókból álló feladatkiírókat az alapítók, Marx Dániel és Benedek Balázs is segíti.
A versenyre tavaly 309 csapat nevezett, 4 kontinens összesen 24 országából. Az európai országokon és az Egyesült Államokon kívül olyan egzotikus helyekről is regisztráltak, mint Kína, Irán, India, Banglades és Kolumbia. Egy tengeren túli csapatot a helyszíni döntőben is üdvözölhettünk, így a tavalyelőtti argentin csapat után ismét rendkívül távoli résztvevők érkeztek a budapesti döntőbe. A szervezők mindent megtesznek, hogy ezt a kifejezetten színes, nemzetközi szakemberekből és egyetemistákból álló versenyzői gárdát idén még tovább bővítsék.
Regisztrálni a verseny hivatalos honlapján, a www.challenge24.org címen lehet, 2007. február 23-ig.
Kapcsolódó cikkek
- Webfejlesztői verseny Microsoft platformon
- Intel-technológiát oktatnak a BME-n
- Imagine Cup 2007 – Megvan a legjobb magyar csapat!
- Magyar a legjobb európai webkettes oldalak között
- Svéd siker a 24 órás programozó-versenyen
- Megkezdődött a VII. BME 24 órás Programozóverseny
- 13 éves lány nyerte az SMS gyorsasági versenyt
- Idén is nevezhetnek hazai alkotócsoportok az Epson Fotóművészeti Díjára
- Lezajlott a VII. BME Nemzetközi 24 órás Programozóverseny előválogató fordulója
- Nonstop programozóverseny: február 23-ig lehet jelentkezni
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.