Piacformáló ügylet

forrás Prim Online, 2006. december 30. 11:26
A hardvereszközök piacát érintő események közül a láncfúzióként lezajlott Digital–Compaq–HP ügyletet emeljük ki, hiszen – a hardvergyártásban mind inkább kiemelt szerepet játszó ázsiai, kiváltképp a kínai piac rohamléptékű fejlődése mellett – máig ez mozgatja a piac történéseit.
Az IT-piac első komoly léptékű akvizíciójának tehát a Digatal és a Compaq egyesülése, majd 2002-ben a HP és a Compaq fúziója tekinthető. Ez utóbbi célja az iparág legjobb, legszélesebb választékot nyújtó termék- és megoldásportfóliójának kialakítása volt. Az új vállalat kínálata és pontos termékkibocsátási tervei a két cég márkáinak és termékeinek számottevő és egymást kiegészítő erősségeit kívánták kamatoztatni. Az egyesülés híre sokkolta a piacot. A Compaq–Digital ügylet a portfóliók kisebb átfedettsége következtében szerencsésebb volt: a Digital inkább a nagyvállalati rendszerek, a nagygépes megoldások, a Compaq pedig a PC-piac terén ért el sikereket. A több termékkategóriájában azonos, de például eltérő értékesítési modellben dolgozó Compaq és HP erőinek összevonása nem volt evidens, sikerében sokan kételkedtek. A megafúziókat 70 százalékban sikertelennek tartják, s ezt is számos probléma kísérte, de az új modell mihamarabbi s így a piacot kevésbé károsító bevezetésére koncentráló, a kintinél flottabbul lezajlott hazai összeolvadás kevesebb mély sebet ejtett. A HP Magyarország Kft. vezetését a Compaq Magyarország első embere, Beck György vette át, aki mind a mai napig a posztján maradt, s az alsóbb vezetési szinteket is Compaq-dominancia jellemzi.
A fenti események sokkolták a piacot, s bár a versenytársak magukhoz térve igyekeztek stratégiájukat és taktikájukat a történtekhez igazítani, hasonló nagyságrendű egyesülésekre nem került sor, sőt az IBM inkább szabadulni igyekszik hardverüzletágainak egy részétől. 2004 végén eladta az abban az évben már 1 milliárd dollár körüli veszteséget „termelő” PC-üzletágát a kínai Lenovónak, majd a tárolókén is túladott a Hitachi javára, s a nagygépek, szerverek fejlesztése és gyártása mellett ma elsősorban a szolgáltatásokra és szoftverfejlesztésekre koncentrál.

A Sun üzletpolitikájában a munkaállomásaival és kiszolgálóival elfoglalt piaci helyzetének új fejlesztésekkel történő folyamatos erősítése mellett egyre nagyobb szerepet játszanak az adatközpontok egyszerűsítését szolgáló technológiák és fejlesztések (is), s fokozatosan nő a cég szolgáltatásokból származó bevétele. Gyakorlatilag már csak a Dell ég valódi verseny- és felvásárlási lázban: 2004-ben az amerikai szerverpiacon megelőzte az akkor épp leszálló ágban lévő s így a negyedik helyre csúszott Sunt, de ugyanez az év – annak ellenére, hogy az IBM-et követően megtartotta második helyét – a HP-nek sem kedvezett, s idei felvásárlása azt mutatja, hogy nem akarja tovább elkötelezni magát egy processzorgyártó irányában. Megvásárolva az Allianware Sytemst, AMD alapú PC- és notebookkínálat is megjelent a portfóliójában. A fenti, 2004-es piaci sorrend a következő két évben is megmaradt, és ha nem is tudta visszaszerezni egykori piacvezető helyét, de jelentősen erősödött a Unix-piacon továbbra is az élen álló Sun. Ugyancsak nőtt idén a Linux-szerverek, ám csökkent a unixosok forgalma, vagyis ezen a piacon is érződik a Linux mind nagyobb térnyerése.
A blade-szerverek terén nagyobb összecsapást lehetett megfigyelni a piac szereplői között, de úgy tűnik, a Keletről fújó szelek más irányú fejlesztések felé forgatják a meghatározó piaci szereplők vitorláit, s csendesedni látszik a HP, a Sun, a Dell és az IBM harca.
Ha már megemlítettük, hogy az IBM a merevlemez-üzletágától is megszabadult, az iparág még két legendás képviselőjének akvizíciójáról is álljon itt egy mondat. Az IBM-ügyletet nem sokkal megelőzve a Quantum a Maxtorral, a Toshiba pedig a Western Digitallel kötött ugyanezen területet érintő akvizíciós szerződést.
Kulcsszavak: HPQ IBM Sun HPQ-hu trend

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 11:28

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36