A SAP tavalyi éve: megcsalt remények

MTI Sajtóadatbank, 2007. január 15. 08:12
A világ vezető üzleti számítógépprogram-gyártója, a német SAP AG kiábrándultan közölte első becslésként, hogy a tavalyi utolsó negyedévben a termékekből származó bevétele körülbelül 2,2 milliárd euró volt, 8 százalékkal - változatlan valutaárfolyamokkal számolva 12 százalékkal - több a 2005-ös utolsó negyedévi 2,04 milliárdnál.
Ezzel a bevétel egész évben körülbelül 6,64 milliárd euró lett, 11 százalékkal, változatlan valutaárfolyamokkal számolva 13 százalékkal több a 2005-ös 5,958 milliárdnál, holott a vállalati előrejelzés korábban 13-15 százalékos növekedésre szólt változatlan valutaárfolyamokkal számolva. A cég már a sikeresebb harmadik negyedév után óvatosságra intette a befektetőket.

A számítógépprogramokból a licenszbevételek körülbelül 1,26 milliárd euróval járultak hozzá a termékbevételekhez az utolsó negyedévben, ez 7 százalékkal, változatlan valutaárfolyamokkal számolva 12 százalékkal több az egy évvel korábbi 1,18 milliárdnál. Így ezekből az éves bevétel körülbelül 3,1 milliárd euró volt, 11 százalékkal, változatlan valutaárfolyamokkal számolva 13,5 százalékkal több a 2005-ös 2,783 milliárdnál. A vállalati előrejelzés 15-17 százalékos éves növekedésre szólt.

Az elmaradást az okozta, hogy a korábbi fő növekedési területeken, az amerikai és az ázsiai földrészen a negyedik negyedévben nullára, illetve 2 százalékra csökkent az értékesítés növekedésének üteme a licenszekből, nem utolsó sorban az amerikai Oracle Corp. versenye miatt.

A cég egy részvényre jutó adózott eredménye 1,45-1,50 euró lehetett tavaly, a remélt "legalább 1,59 euró" helyett. A teljes bevétel tavaly körülbelül 9,43 milliárd euró volt, 11 százalékkal, változatlan valutaárfolyamokkal számolva 12 százalékkal több a 2005-ös 8,513 milliárdnál.

A SAP piaci részaránya az üzleti, vállalati számítógépprogramok szakterületén, a bevétel alapján, közel 60 százalékos a világpiacon, illetve kissé több mint 40 százalékos az Egyesült Államokban, az Oracle erős konkurenciája ellenére.
Kulcsszavak: +céginfo SAP

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36