Meg lehetne előzni a jogtalan hivatali adatáramlást
Az Atigris Informatika által forgalmazott Sanctuary elnevezésű szoftverrendszer lehetőségeket biztosít a fent jelzett problémák megoldására, azaz a hivatali adatáramlás központi menedzselésére illetve a nem kívánt eszközhasználat korlátozására. Alkalmazása segítségével az informatikai rendszer valamennyi felhasználója és adatkapuja tekintetében egyedi biztonsági rendszabályok érvényesíthetők, az egyes adatkapukon keresztül megvalósult adatforgalom tartalmilag is vizsgálható. Minden fájl megnyitásának, másolásának és módosításának az időpontja nyomon követhető. A szoftver nemcsak megakadályozhatja a fájlok külső adathordozóra - például mobiltelefonra, memóriakártyára, cédére vagy emailbe - másolását, de arról is értesíti a rendszergazdát, hogy valaki próbálkozott. A vezetők a teljes tiltás helyett a munkakörhöz igazodva szabályozhatják, ki írhat adatot floppyra, CD-re, USB kulcsra vagy más külső eszközre. A rendszer a dokumentumok neve mellett akár a teljes kimenő tartalmat is tárolhatja, ezáltal utólag is pontosan visszakereshetők a kiírt adatok.
A rendszert Magyarországon már számos állami intézmény és természetesen magáncég is használja.
Kapcsolódó cikkek
- "Rendkívül kritikus" hiba a Yahoo IM szolgáltatásában
- Négy kritikus javítás kiadására készül a Microsoft
- Az IT kiadások mind nagyobb részét költjük energiára és hűtésre
- Sophos biztonsági megoldás a General Electric 350.000 gépén
- Piacvezető itthon a NOD32
- SharePoint portál az ELTE-n
- "Virus Bulletin 100%" díjat kapott a VirusBuster Professional
- IT hálózatok teljesítmény-optimalizálása az Atigristől
- Naponta közel tízezer újabb víruskóddal fertőzött oldalt talál a Sophos
- Az EU hadat üzen a kiberbűnözésnek
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.