A Vodafone 579 millió dollárért vesz harmadik generációs mobilkoncessziót Egyiptomban
A Vodafone Egypt egyike a két egyiptomi mobilszolgáltatónak.
Elemzők szerint az ügylet, bár kissé költséges, szükséges a Vodafone tevékenységének kiterjesztéséhez az egyiptomi mobilpiacon, valamint később a szélessávú internetszolgáltatás bevezetését is segít megalapozni.
A világ legnagyobb mobilszolgáltatója 4,548 milliárd fontos veszteséget jelentett adó után az üzleti éve szeptemberrel zárult első feléről, az egy évvel korábbi, 2,629 milliárd fontos adózott eredmény helyett.
Adó előtt a hiány 3,33 milliárd font volt az egy évvel korábbi, 3,911 milliárd fontos adó előtti eredmény helyett. Az előző pénzügyi évben csaknem 15 milliárd font, rekordméretű volt a társaság vesztesége adó előtt.
A folytatódó visszaesést a német és az olasz részlegek újabb, 8,1 milliárd fontos értékleírásával magyarázták. Enélkül és más egyszeri tételek nélkül az üzemi eredmény 7,5 százalékkal, 5,141 milliárd fontra, az adózott eredmény 6,3 százalékkal, 3,441 milliárd fontra nőtt volna, de a beszámoló mindenképpen panaszolta az erős versenyt az érett piacokon és a felügyeleti-árszabályozó hatóságok szigorát Európában.
Miközben az összetett európai távközlési szolgáltatókat a mobilrészlegeik támogatják a vezetékes bevételük visszaesése közepette - amit a mobil- és főleg az alternatív szolgáltatók növekvő konkurenciája okoz -, a Vodafone-nál egyelőre fordítottnak tűnik a helyzet: éppen az egyoldalú mobilérdekeltség válik a növekedés fékjévé, főleg az érett piacokon való nagy jelenlét miatt.
A befektetők régebb óta megkérdőjelezik a Vodafone növekedési lehetőségeit, az erős versennyel terhelt piacok viszonylag gyenge hozama miatt, és mert a cég a csaknem kizárólagos mobilszolgáltatásával lemaradni látszik a legújabb fejleményekről: számos versenytársa már egyesített mobil-, vezetékes, internet- és tévés multimédia-szolgáltatásokkal igyekszik tért nyerni. A Vodafone is már korábban jelezte, hogy a felzárkózó piacokat akarja jobban megdolgozni, miután a túlérettnek vélt japán piacról márciusban kilépett.
Kapcsolódó cikkek
- Szélessávú internetszolgáltatásokban erősít a Vodafone
- Mobiltelevíziós teszt az Antenna Hungária és a T-Mobile közreműködésével
- T-Mobile: még több internet változatlan áron
- Vodafone: növekvő bevételek, csökkenő veszteség
- Használt mobilért jelentős kedvezmény 3G-képes készülékre a Pannonnál
- Közösségi portál a Pannontól
- Mobilszolgáltatók szövetkeznek a Google ellen
- Három mobillal bővült a Vodafone 3G telefonkínálata
- A Vodafone 24 új 3G mobilt dob piacra karácsony előtt
- Sony Ericsson 3G zenetelefon kifejezetten a Vodafone számára
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.