Március 23-án érkezik Európába a PS3

Genda Csongor Zoltán, 2007. január 25. 19:30
A Sony tavaly ősszel úgy döntött, hogy Európában csak 2007 tavaszán kezdik meg a PlayStation 3 forgalmazását, azonban most közölték a pontos megjelenés dátumát is, amely március 23.
Az új konzol már múlt év vége óta kapható Japánban és az Egyesült Államokban, azonban mivel a vállalat nem tudott elegendő példányszámot legyártani, így az öreg kontinensen elhalasztották a premiert. Egy mai közlemény szerint a PS3 értékesítését március 23-án kezdi meg az elektronikai konszern a PAL-régiókban, azaz Európában, Afrikában, Ausztráliában és a Közel-Keleten. Egyelőre azonban csak a 60 GByte-os merevlemezzel felszerelt változatot vásárolhatják meg az érdeklődők, a 20 gigás modellekre pedig még egy darabig várni kell. A 60 GByte-os PlayStation 3 valamivel többe fog kerülni nálunk, mint az Egyesült Államokban, azaz 599 eurót (152 000 Ft) kell majd azért fizetni. Az európai startra egymillió konzollal, valamint több mint harminc játékkal készül a Sony.
Kulcsszavak: PlayStation

Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kényelmet és biztonságot nyújtanak a Continental innovációi az új Mercedes-Benz E-osztályban

A Continental fontos alkatrészeket és termékeket szállít az új Mercedes-Benz E-osztályhoz. A cég intelligens eszközalapú hozzáférési megoldásával (röviden CoSmA) a technológiai vállalat olyan rendszert kínál, amely az okostelefonokat vagy az okosórákat autókulcsokká alakítja. A technológia a digitális kornak megfelelő kényelmes felhasználói élményt tesz lehetővé. A Continental most először kínál olyan teljeskörű rendszert, amely átfogó kapcsolatot biztosít a jármű digitális ökoszisztémája, az okoseszközök és a felhő között.

2024. május 29. 14:28

Friss kutatás: napi szinten sokat használnak tévét a magyarok, ennyit költenek rá

Szinte minden háztartásban van legalább egy tévé, minden harmadik magyar két készülékkel is rendelkezik, viszont a legtöbben maximum 150 ezer forintot szánnak rá – derült ki egy friss kutatásból. A Hisense legújabb felmérése rávilágított arra, hogy a magyarok jelentős része továbbra is elsősorban hagyományos tévénézésre használja a készülékét, habár ez csökkenő tendenciát mutat 2022 ősze óta, miközben a streaming szolgáltatásokat többen használják. Új készülék vásárlásakor a magyaroknak az ár a legfontosabb szempont, de mindössze a megkérdezettek 17 százaléka tervezi új tévé beszerzését.

2024. május 29. 11:29

A fejletlen töltési infrastruktúra lassítja az autóipar elektromos átállását

Sikeres évet zárt a MAGE és a hazai járműipar. Az elmúlt évben a MAGE intenzíven tartotta a kapcsolatot az Európai Autógyártók Szövetségével (ACEA). Ma már az európai szövetséggel egyetértésben az a vélemény, hogy az autóipari vállalatok dekarbonizációs elkötelezettsége mellett, minden tagországi szövetségnek lobbiznia kell, hogy kormányaik támogassák az átállást segítő feltételek biztosítását az EU-ban. A szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére vonatkozó elvárások teljesítéséhez szükség van egy európai szintű egységes töltési infrastruktúra kiépítésére. Interjú Krisztián Róberttel, a MAGE elnökével.

2024. május 28. 20:16

Példátlan fitness élményt nyújt a vadonatúj HONOR Band 9

A HONOR bejelentette a HONOR Band 9-et, egy modern dizájnnal és fejlett fitnesz- és egészségfigyelő funkciókkal büszkélkedő kiegészítőt. Az 1,57”-os AMOLED kijelző akár 60 Hz-es frissítési frekvenciát kínál. 96 edzési lehetőséggel a HONOR Band 9 felülmúlja elődeit, míg a trendi Always-on Display kialakítással és a lenyűgöző, akár 14 napos akkumulátor-üzemidővel kivételes fitness-társként szolgál, amely a felhasználókat egy egészségesebb és aktívabb életmód felé vezeti.

2024. május 28. 11:39

Különleges kedvezményekkel indítja a nyarat a Samsung

A nyár beköszöntével több sportesemény is elrajtol, itt az ideje a közös szurkolásnak. Ezzel párhuzamosan, 2024. június 3-án 10 órakor indul a Samsung fesztivál, a vállalat háromhetes promóciója, amely során a felhasználók 2024. június 24-én 9 óráig kedvezményekkel válogathatnak a Samsung legújabb zászlóshajó mobilkészülékei, tévéi és csatlakoztatható háztartási gépei közül*, hogy az új eszközökkel még magával ragadóbb szurkolói élményt élhessenek át a nyári meccsnézések alkalmával.

2024. május 27. 20:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52