100 dolláros LG 3G mobiltelefon

Milkovits Gábor, 2007. február 6. 19:48
Az LG nyerte azt a GSM Szövetség (GSMA) által kiírt pályázatot, amelyet egy az eddigi készülékeknél jóval olcsóbb harmadik generációs mobiltelefon kifejlesztésével és gyártásával kapcsolatban hirdettek meg.
A hírt hivatalosan a február 12-15. között megrendezésre kerülő barcelonai 3GSM Világkongresszuson jelentik majd be, ahol remélhetőleg a telefont is bemutatják majd. A győztes LG az előzetes értesülések szerint több milliós nagyságrendű megrendelésre számíthat, mintegy tucatnyi mobilszolgáltatótól, melyek név szerint a Cingular, a Globe Telecom, a Hutchinson 3G, a KTF, az MTN, az Orange, a Smart, a Telecom Italia, a Telefonica, a Telenor, a T-Mobile és a Vodafone. A szélesebb tömegeknek szánt 3G készülék ára 100 dollár körül lesz, ami jóval alatta marad az ilyen jellegű mobiltelefonok jelenlegi átlagárának. A gyors mobil internetet, e-mailt és videó-letöltéseket lehetővé tevő 3G technológia vártnál lassúbb elterjedésében jelentős szerepe van a készülékek viszonylagos drágaságának.

Szakértők szerint a mobiltelefon-gyártók a felhasználókkal ellentétben nem fogadják majd osztatlan lelkesedéssel a hírt, mivel az LG készüléke a mostaninál jóval lejjebb viheti a belépő szintű 3G telefonok átlagárát. A jelenlegi legolcsóbb 3G készülék a kínai Huawei 140 dolláros árú, Nagy-Britanniában forgalmazott telefonja. A GSMA korábban már két hasonló, olcsó mobilok gyártására vonatkozó „versenyt” is meghirdetett, és mindkettőt a Motorola nyerte. Ezeknek a telefonoknak döntő szerepük volt abban, hogy mára az alapkészülékek induló ára 30 dollár körül van. Az LG-nek viszont a várhatóan alacsony árrés ellenére most jó lehetősége kínálkozik arra, hogy valamit visszaszerezzen az utóbbi időben éppen az elsősorban drágább mobilok forgalmazása miatt folyamatosan apadó globális piaci részesedéséből.

Mobiltelefon-készülék ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09