Milyen érzés, ha a licit vége előtt megszakad a kapcsolat?
- Az interneten találkoztam először a Prím Online és a Kieselbach Galéria aukciós kiírásával. Kíváncsi természet lévén felkerestem az oldalt, s ott olyan képekbe botlottam, amelyek megtetszettek. Az ember alapvetően szeret rivalizálni, a viszonylag alacsony kikiáltási árak mellett úgy tűnt, érdemes próbálkozni a licittel, s bizonyos képeknél beszálltam a játékba.
- Gondolt arra, hogy Ön viszi el a képeket, illetve a tíz közül négyet, vagy csak a játék kedvéért kezdett licitálni?
- Először talán a játék kedvéért, de ahogy emelkednek a licitek, úgy az ember egyre kevésbé képes kontrollálni önmagát. Az egyetlen dolog, ami ilyenkor határt tud szabni, az a pénztárca tűrőképessége. Reménykedtem benne, hogy egy, esetleg két képet én fogok elvinni, de arra álmomban sem mertem volna gondolni, hogy mind a négy általam kiválasztott képet sikerül megszereznem. Az egyik Faragó Antal Pezsgőző nő című képe, ez tetszett a négy közül a legjobban. A festményeket befektetésnek szánom, de ez a kép annyira megtetszett, hogy valószínűleg nem fogom kiadni a kezemből. Az árverés legkomolyabb tétele Rippl-Rónai József Zorka papája című színes ceruzarajza volt. Ez érte el a legmagasabb leütési árat, ha még néhány licit érkezett volna az utolsó percekben, akkor valószínűleg kiszálltam volna. Az a bizonyos pénztárca-tűrőképesség már súrolni kezdte a határát.
- Egy hagyományos árverésen az ember megérintheti a képet, látja élőben, ott, helyben licitál, és néhány óra alatt megvan az egész. Az online aukció ellenben több napig tartott...
- Az ember jobban át tudja gondolni, hogy meddig tud és hajlandó elmenni egy-egy tétel esetében. Bár az is igaz, hogy az internetes licitálásnak megvan a veszélye, hogy aki végül elviszi a képet, az nem ugyanaz a személy, mint ami a regisztrációból kiderül... Soha életemben nem voltam árverésen, sőt mindig is hidegen hagyott.
- A rendes árveréseknek pedig van egy sajátos hangulatuk...
- Az online árverésnek is van hangulata, csak másmilyen. Az utolsó egy-két órában már nagyon izgalmas volt a licit, megfejelve azzal, hogy ha az ember modemmel internetezik, időnként leszakad a túlterheltség miatt. Én egy és negyed órával a licit zárása előtt leszakadtam a hálózatról, és az újraindítás után negyedóráig foglalt volt az internetszolgáltató vonala.
- Elképzelem a hangulatot... Otthonról licitált?
- Eleinte a munkahelyemről, ahol állandóan nyitva volt egy külön böngészőablak, így folyamatosan követni tudtam az eseményeket. Mivel az árverésnek hétvégén volt vége, így otthon folytattam a licitet.
- A családja drukkolt Önnek?
- Nem, nem is nagyon tudtak róla, mit csinálok a képernyő előtt...
- Pedig ha a felesége tudta volna, hogy éppen néhány százezer forinttól szabadul meg...
- Az utólag észlelt jelekből nem úgy tűnt, mintha bármiféle gondot okozott volna a dolog...
Kapcsolódó cikkek
- Az Axis elindította online házkonfigurátorát
- Hírportált indított az RTL Klub
- iWiW Klubrendszer üzleti felhasználóknak is
- Google: Kitiltva az amerikai katonai támaszpontokról
- Élő videók a YouTube-on
- Pakisztán okolható a globális YouTube-kiesésért
- Szabadon alakíthatóak lesznek a Yahoo találatai
- Már elérhetők az online jegyek az R.E.M.-et is felvonultató Sziget 2008-ra
- Pénzjutalmas online fejlesztői díj a Sanomától
- NFÜ: indul az új on-line számlakitöltő program
Rename Master 3.18
Sok fájl átnevezése eléggé fárasztó munka, ezért is nagy segítség ez az ingyenesen használható, remekül testre szabható szoftver, amely nagy mennyiségű állományok csoportos és gyors átnevezésére használható.
Password Cracker 4.8.2.567
Elfeledett jelszavaink visszaszerzésében nyújt hathatós segítséget ez az apró és nagyon egyszerűen használható alkalmazás. Csupán a csillagokkal, vagy más karakterekkel kitöltött jelszómező fölé kell húzni az egerünket, és máris láthatjuk az eredményt.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.