2008-ban Pataki Dániel lesz az európai hírközlési hatóságok szervezeteinek elnöke

forrás Prim Online, 2007. február 16. 11:14
A tavalyi döntésnek megfelelően pénteken Brüsszelben az európai hírközlési hatóságokat tömörítő ERG/IRG szervezetek Pataki Dánielt, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) elnökét választották 2008-ra a szervezetek elnökének, közölte az NHH pénteken. Pataki az idei évben a szervezetek alelnöke lesz. Személyében első ízben kerül az európai hírközlési szabályozás legfontosabb szervezeteinek élére kelet-európai vezető.
Megválasztása után Pataki Dániel elmondta, hogy kinevezését nagy megtiszteltetésnek, egyben az NHH munkájának, az ERG/IRG munkájában résztvevő NHH-s szakértők tevékenységének és a magyar szabályozási gyakorlat elismerésének tekinti.

Kijelentette, a hírközlés szakmai szervezeteinek vezetőjeként nagyon szoros együttműködésre törekszik az Európai Bizottsággal, valamint a bizottság információs társadalomért és médiaügyekért felelős biztosával, Viviane Redinggel, akivel közös az elkötelezettségük az európai uniós barangolási (roaming) díjak csökkentése mellett.

Pataki az elkövetkező időszak feladatai közül kiemelte a fogyasztói érdekek érvényesítését, az európai hírközlési szektor versenyképességének növelését, a hírközlési szektor intézményi és szabályozási megújítását. Különösen fontosnak nevezte az EU jelenleg érvényben lévő hírközlési keretszabályozásának folyamatban lévő megújítását, a magyar érdekek szem előtt tartásával. 

Az ERG/IRG élén Pataki Dániel az olasz hírközlési hatóság, az AGCOM vezérigazgatóját, Roberto Violát váltja majd. A jelenleg 33 tagot számláló IRG-t (Independent Regulators Group, Független Szabályozók Csoportja) 1997-ben alakították meg az akkori EU tagállamok, továbbá Svájc, Norvégia, Lichtenstein és Izland szabályozó hatóságai, hogy elősegítsék az egységes európai távközlés-szabályozás kialakítását, az alapelveket tisztázó és a legjobb gyakorlatot rögzítő dokumentumok közös kidolgozásával.  A szervezethez az NHH elődje, a Hírközlési Felügyelet 2002-ben csatlakozott.

Az Európai Bizottság a 2002-ben megszületett új hírközlési keretszabályozás folyamatos jó működésének biztosítására hívta életre tanácsadó szerveként az ERG-t (European Regulators Group, Európai Szabályozók Csoportja), tagjaiként első alkalommal nem a tagállamok küldötteit, hanem a független szabályozó hatóságok vezetőit megnevezve. A két csoportnak azonos elnöke van, akinek így kiemelkedő szerepe van az egységes európai távközlés-szabályozás kialakításában.

  •  

  • Pataki Dániel 1972-ben született Budapesten. A Budapesti Közgazdasági Egyetemen szerzett diplomát nemzetközi kapcsolatok és közszolgálat szakon, majd Párizsban egyéves posztgraduális menedzsment programon vett rész.

Párizsban és Budapesten nemzetközi vállalatoknál dolgozott, 2001 végéig az Andersen Vezetési Tanácsadás Divíziójánál a hírközlési területtel foglalkozó vezető tanácsadó, később a területért felelős menedzser. 2002 elején a Vivendi Telecom Hungary stratégiai igazgatójának nevezték ki.

2002 júniusától az Informatikai és Hírközlési Minisztérium hírközlésért felelős helyettes államtitkára. A nevéhez fűződik a 2004. január 1-jén hatályba lépő új elektronikus hírközlési törvény elkészítése. 2005-ben az infokommunikációs ágazat fejlődése érdekében végzett szakmai munkásságáért a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült.

2004. január 1-jétől a Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsának elnöki tisztét tölti be. Kinevezése öt évre szól.
Kulcsszavak: CIO hírközlés NHH

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 11:28

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36