Mesterkurzusok: a Sun idén is folytatja az ingyenes szakemberképzést
Az első képzéseken az előzetes elképzeléseknek megfelelően 12-12 fő vett részt. A szakemberek mindegyike sikeresen elvégezte a nyolchetes tanfolyamot és azonnal munkába is állt. Többek között az Actiwise Consulting Kft., a NETvisor Kft., a Lufthansa Systems Hungária Kft., valamint a GIRO Zrt. biztosít számukra munkalehetőséget, a Sun ajánlása alapján.
„Az olyan kis- és közepes vállalatok számára, mint a GIRO Zrt., folyamatos kihívást jelent a belső szakmai utánpótlásuk biztosítása, ami elsősorban nem anyagi, hanem inkább szakmai kérdés. Bonyolítja a helyzetet az IT iparágban általában, hogy a megszerzett tudás igen gyorsan elavul, más megközelítésben a tudás szinten tartásának nehézsége. Nem jelent garantált megoldást a normál munkaerőpiac, hiszen a munkaerő szakmai minőségének megítéléséhez csupán interjúk és az önéletrajzok állnak rendelkezésre. A belső képzések eredménye is kétséges, hiszen időközben kiderülhet a munkával kapcsolatos alkalmatlanság, illetve az, hogy a kiképzett munkaerő lehetőséget kap a minőségi váltáshoz más cégeknél. Ebbe a helyzetbe illeszkedik be mértani pontossággal a Mesterkurzus program, hiszen egyik oldalról, csökkenti a kiválasztás kockázatát, másrészt garantált, naprakész tudást ad és ráadásul, figyelembe véve a GIRO Zrt. és a Sun közötti szoros szakmai kapcsolatot, szinte azonnal, élesben be tud kapcsolódni a munkába a kurzuson képzett szakember. A GIRO Zrt. mind a fejlesztői, mind a rendszergazdai programban érintett volt és az eddigi tapasztalatok igen kedvezőek.” – nyilatkozta Giesz István, a GIRO Zrt. vezérigazgató-helyettese.
„A Java EE képzés során a Java programozási nyelv mélyebb megismerésén túl, olyan, az üzleti életben is jól hasznosítható gyakorlati tudásra is szert lehetett tenni, mint a tervezési minták, Java fejlesztői környezet, valamint a szoftverfejlesztési módszertanok megismerése. Ezen, a vállalatok által megkövetelt, gyakorlati tudás birtokában jelentősen egyszerűbbé válhat a munkaerőpiacon történő sikeres elhelyezkedés. A kurzus végén a Sun a munkahely kiválasztásánál a leendő munkáltató és a mi szempontjainkat is messzemenően figyelembe vette” – mondta el a kurzust sikeresen elvégző Szalai Róbert, aki jelenleg a NETvisor Kft.-nél dolgozik.
A Sun a pozitív piaci fogadtatásra, az ügyfeleitől, partnereitől, valamint a képzésen részt vett szakemberektől beérkező pozitív visszajelzésekre és tapasztalatokra építve, a tavalyihoz hasonló üzleti feltételekkel az idei évben is meghirdeti mesterkurzusait „Java Mesterkurzus 2”, valamint „Solaris Mesterkurzus 2” néven. Az ingyenes tanfolyamokon az idei évben is 12-12 fő vehet részt. A jelentkezések és tudásfelmérések már folynak, az újabb Solaris üzemeltetők és Java fejlesztők munkába állása május végére várható. Mindkét témában mind a munkát kereső szakemberek, mind az őket foglalkoztatni szándékozó munkaadók oldaláról nagy az érdeklődés.
Kapcsolódó cikkek
- Sun díjak a hazai partnervállalatoknak
- Kiemelkedően jó Grepton eredmények a Microsoft támogatási pályázatán
- Következő generációs CRM a felsőoktatásnak
- GTS-Datanet pályázat a jövőről, diákoknak
- Sun: Környezettudatos-e a hazai informatika?
- SharePoint portál az ELTE-n
- A NetAcademiával képezteti leendő tanácsadóit a Microsoft
- ECDL a szakképzésben - kölcsönös átjárhatóság
- Elektronikus tananyag-piactér és a digitális könyváruház indul
- Webfejlesztői verseny Microsoft platformon
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Kreditbeszámítással érkezhetnek az Audi Hungaria Iskolaközpont tanulói a Széchenyi-egyetemre
Együttműködési megállapodást kötött a győri Széchenyi István Egyetem az Audi Hungaria Iskolaközponttal május 8-án. Ennek értelmében az iskola duális szakképzésének tanulói az egyetem gazdálkodás és menedzsment, valamint kereskedelem és marketing alapszakán élhetnek a kreditbeszámítás lehetőségével, ami a tanulmányi idő jelentős lerövidülését is jelentheti.