Új vezérigazgató az AAM élén

forrás Prim Online, 2007. február 22. 14:02
Az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt. új vezérigazgatót nevezett ki. Szűcs Zoltán (37) tíz éve csatlakozott az AAM csapatához, ahol az utóbbi 3 évben az üzletfejlesztési igazgatói pozíciót töltötte be.
Ezentúl Szűcs Zoltán látja el a vezérigazgatói teendőket az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt.-nél. A szakember 1997-ben, tanácsadóként csatlakozott a vállalathoz, ahol egy év után vezető tanácsadóvá, majd menedzserré lépett elő. 2003-tól üzletfejlesztési igazgatóként ő felelt az AAM teljes üzleti tevékenységének koordinációjáért. Az AAM-nél eltöltött évek során számos tanfolyamon, továbbképzésen bővítette tudását, 2003-ban CMC (Certified Management Consultant - bejegyzett vezetési tanácsadó) minősítést szerzett.

„Célom, hogy az AAM hatékony és eredményes működésének biztosításával megőrizzük vezető szerepünket Magyarországon, mely egyúttal szilárd alapként szolgál nemzetközi terjeszkedésünk újabb állomásaihoz. Mindezek eredményeként a tavalyi, cégcsoport szintű, közel 3,5 milliárdos árbevételünk idén várhatóan 15-20 százalékkal nő majd” – nyilatkozta előléptetése kapcsán Szűcs Zoltán. Az új vezérigazgató kinevezésével dr. Kornai Gábor, az AAM alapítója és korábbi elnök-vezérigazgatója, a továbbiakban a vállalat elnökeként, elsősorban az AAM stratégiájára és jövőképére koncentrál. „Az AAM – a nemzetközi terjeszkedés, és az ehhez társuló jelentős létszám-növekedés kapcsán – elérte azt a méretet, melynél az elnöki és vezérigazgatói feladatokat már célszerű kettéválasztani. Szűcs Zoltán személyében egy tehetséges, a vállalat ügyfélkörét és tevékenységét jól ismerő, a működésünkbe még nagyobb dinamizmust vivő szakember lett az AAM vezérigazgatója” – mondta dr. Kornai Gábor, az AAM elnöke.

  • Szűcs Zoltán matematika-fizika szakos tanárként diplomázott, majd elvégezte a Kossuth Lajos Tudományegyetem informatikai szakát. Pályáját tanárként kezdte, majd a rendőrségi informatika területén szerzett üzemeltetési és fejlesztési tapasztalatokat a hardverinfrastruktúra, illetve alkalmazások területén.

A szakember szabadidejében rendszeresen teniszezik, a téli hónapokban pedig szívesen keresi fel a sípályákat.
Kulcsszavak: CIO AAM

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

K&H: Kate tiszta nyereség

Tavasztól a kis- és középvállalkozásokat is segíti Kate, a K&H digitális pénzügyi asszisztense. A mesterséges intelligencia-alapú megoldás egyetlenként az országban hangalapú utasításokat is megért és végrehajt, egyben felveszi a versenyt a legfejlett technológiákkal.   

2024. május 5. 11:59

Nagy a magyar cégek lemaradása a kisgyermekes anyák foglalkoztatásában

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására. 

2024. május 5. 10:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55