Az EMEA térség szerverpiaca rekorddal zárt az elmúlt évet

forrás Prim Online, 2007. március 17. 11:10
Az IDC EMEA régióbeli negyedéves szervpiaci jelentése szerint a térség szerverpiaca rekorddal zárt az elmúlt évet, hiszen a forgalom 2006 negyedik negyedévében lépte túl első ízben az 5 milliárd dolláros határt, ami 7 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi szintnél. Ez az elmúlt 9 negyedév legmagasabb, éves összehasonlításban számított árbevétel-növekedése. Az értékesített darabszám ugyanakkor elhanyagolható mértékben, mindössze 1 százalékkal emelkedett a régióban, bár a 689 ezres volumen még így is rekordot jelent az EMEA térség szerverpiacán.
„Az eladott termékek átlagértékének növekedése és az alapszintű rendszerek értékesítésében megfigyelhető lassulás arról árulkodik, hogy a szerverpiac növekedése a virtualizációs és konszolidációs projekteknek köszönhető. A szervervirtualizációt jelenleg főként nagyvállalatok használják konszolidációs platformként, de egyre több kis és közepes méretű szervezet is fontolgatja, hogy virtualizált formában vezesse be környezetében a korábban e szegmens számára túl drága technológiát: a magas rendelkezésre állási szintű, redundáns rendszereket, valamint a biztonsági másolatkészítő és adathelyreállító eszközöket” – fejtette ki Nathaniel Martinez, az IDC európai nagyvállalati szerverkutatásokért felelős programvezetője.

„A 2006 első két negyedévében megfigyelt árleszorító hatás gyengülni látszik” – mutatott rá Beatriz Valle, az IDC European Enterprise Server Solutions elemzője. „Az EMEA régió szervezeteinek mind nagyobb hányada kívánja megosztott számítástechnikai erőforrássá alakítani IT infrastruktúráját, ami keresletet generál a méretrugalmasság, a memóriabővítés valamint a nagyobb I/O kapacitás iránt. Egyes régiókban a felső kategóriás RISC és nagygépes rendszerek kiváltásának igénye is hozzájárul a piac növekedéséhez.”

A nyugat-európai gyári árbevétel éves szinten 7 százalékkal, 4 milliárd dollár fölé emelkedett, míg az értékesített darabszám nagyjából 2005 negyedik negyedévének szintjén stagnált. Ebben a térségben Svédország volt a legjobban teljesítő ország, bár Németország 20 százalékos éves növekedése is fontos szerepet játszott a regionális piaci teljesítmény erősödésében.

„A kelet-közép-európai, a közel-keleti és az afrikai országok szállítói is váratlanul nagy, az egy évvel korábbi adattal összevetve több mint 17 százalékos forgalomnövekedésről számoltak be a felső kategóriás szerverek szegmensében, ahol a Cseh Köztársaság, Horvátország, Egyiptom, az Egyesült Arab Emirátusok és néhány kisebb kelet-közép-európai piac állt a kereslet felfutásának hátterében. Ezekben az országokban a HP, a Sun és az FSC uralja a piac döntő részét” – jelentette ki Stefania Lorenz, az IDC CEMA programmenedzsere. „A távközlési cégek, bankok, egészségügyi és kormányzati intézmények nagyszabású beruházásai rendkívüli fellendülést hoztak a felső kategóriás szerverek piacán.”

Az IDC főbb szerverpiaci megállapításai

  • Kezd magához térni a középkategóriás szerverek piaca: az e rendszerekből származó árbevétel 15%-kal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. Ez volt a szerverkategóriák között a legmagasabb növekedési ütem.
  • Gyorsul a linuxos szerverek forgalmának növekedése: 2005 utolsó negyedévéhez képest 39 százalékos bővülésre került sor, így 12 százalékra nőtt a rendszerek részesedése az összárbevételen belül. A windowsos és unixos szerverek egyenlő, 33-33 százalékos arányban részesednek az összárbevételből, ami a Unix esetében a közel-keleti és afrikai kereslet felfutásának köszönhető.
  • Az EMEA-régióban eladott rendszerek több mint 80 százaléka 64 bites bővítésekkel ellátott x86-alapú szerver. A térség második leggyorsabban növekvő processzortípusa az EPIC, amelynek gyári árbevétele az előző évhez képest 55 százalékkal, 400 millió dollár közelébe emelkedett.
  • A pengeszerverek (azon belül az x86, az EPIC, és a RISC alapú blade-ek) gyári árbevétele 35 százalékkal nőtt az előző év megfelelő időszakával összevetve, és ezzel részesedésük 5,6 százalékra emelkedett a 2005 negyedik negyedévében jelentett 4,4 százalékos szintről az EMEA-régióbeli szerverpiac összforgalmán belül. Az első hely a rackre optimalizált szervereké, amelyek a volumenszerverek piacának több mint 55 százalékát teszik ki.

Az IDC kutatásának eredményei szállító szerinti bontásban

  • Továbbra is az IBM az EMEA-régió szerverpiacának legnagyobb szállítója: gyári árbevételének 3 százalékos növekedését elsősorban System p és x szerverei kiváló teljesítményének köszönheti.
  • A Hewlett-Packard őrzi második helyét: szerverértékesítése jóval az évi 10 százalékos átlag felett növekedett a térségben. A Proliant szerverek forgalma megközelítette az 1 milliárd dollárt 2006 negyedik negyedévében, ami az összesített regionális szerverárbevétel több mint 19 százaléka.
  • A szerverpiac nagy visszatérője, a Sun Microsystems 20 százalékkal javította árbevételét a 12 hónappal korábbi értékhez képest. A felső kategóriás szerverek szegmensében jelentősen hozzájárult a növekedéshez az ügyfélkörében zajló szervercsere-hullám. Emellett a Sun új piacokra is belépett és egyes esetekben régi ügyfeleket szerzett vissza megújult Galaxy és SunFire szervereivel.
  • Bár a Primergy szerverek értékesítési darabszámának gyengülése érzékenyen érintette, a Fujitsu Siemens szintén jó negyedévet zárt. Árbevétele 10 százalékkal haladja meg a 2005 negyedik negyedévi szintet, ami elsősorban a felső kategóriás nagyvállalati rendszerek jó forgalmának köszönhető. A Dell 3,5 százalékos éves növekedése ugyanakkor elmaradt a piaci átlagtól.

2006 egészét vizsgálva az EMEA régió szerverpiacán elért gyári árbevétel 2%-kal, 17 milliárd dollár közelébe emelkedett. Az év során valamennyi alrégió megőrizte 2005-ös árbevétel szerinti részesedését. Ennek megfelelően 2006-ban is Nyugat-Európa generálta a forgalom 88 százalékát. Az x86-alapú szerverekből származó árbevétel 99 millióról közel 700 millió dollárra nőtt a Közel-Kelet és Afrika országaiban. Az EMEA régió szerverpiacát az IBM vezette 33 százalékos árbevétel szerinti részesedéssel. A második helyezett HP piacrésze 32% volt.
Kulcsszavak: szerver IDC

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 11:28

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36