AMD-előretörés, Intel-megtorpanás a félvezetőpiacon

Milkovits Gábor, 2007. március 18. 18:15

Az IDC legfrissebb adatai szerint az AMD jelentősen javított piaci pozícióin 2006-ban, míg a vezető Intel bevételcsökkenést volt kénytelen elkönyvelni.

A legfrissebb, a teljes tavalyi évet figyelembe vevő mutatók alapján az AMD 91,6%-kal növelte bevételeit 2005-höz viszonyítva. Ebben persze jelentős része van az ATI felvásárlásának, ám a cég a CPU-k terén is látványos gyarapodást könyvelhetett el. A 7,5 milliárdos összbevétellel az AMD a 8. helyre került a csipgyártók rangsorában, olyanokat előzve meg, mint a Freescale, az NEC, az Infineon, vagy a Qualcomm.

Eközben a piacvezető Intel 2006-os forgalma 11,1%-kal maradt alatta a 2005-ösnek, a visszaesés ráadásul mind a CPU, mind pedig a memóriacsip üzletágat sújtotta. A 31,5 milliárd dolláros éves bevétel még mindig jelentősen felülmúlja a második Samsung 19,8 milliárdját, ám a gyártónak meg kell küzdenie előnye megtartásáért. Ennek részeként a vállalat rendre a kitűzött menetrend előtt dobja piacra legújabb többmagos processzorait, és igyekszik az AMD-t időben megelőzve forgalomba hozni a legújabb technológiát. Az egyre élesebb verseny ugyanakkor árversenyt is magával hoz, ami nagymértékben alááshatja a mennyiségi gyarapodástól remélt bevétel- és profitnövekedési reményeket, mindkét oldalon.

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

Három új 3D nyomtató és több ráadás a FreeDee standján

A FreeDee Kft. az additív gyártás egyik élen járó hazai specialistája. Márkafüggetlen szakértőként számos piacvezető 3D nyomtató és 3D szkenner márkával dolgoznak együtt, így a FreeDee standján idén három új 3D nyomtató is egyszerre debütál! Most lehet majd itthon először élőben megnézni a Markforged FX20 robusztus kompozit nyomtatót, az UltiMaker Factor 4 ipari FDM nyomtatót és a Formlabs Form 4 mSLA nyomtatót is. Emellett látványos SLM fémnyomtatásokra és 3D szkennelés bemutatóra is számíthatnak az Ipar Napjain a 101F (A pavilon) stand látogatói.

2024. május 6. 14:51

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36