A Canon megvásárolja saját részvényeinek egy részét

forrás Prim Online, 2007. március 19. 10:30
A Canon Igazgatótanácsának 2007. március 8-i ülésén született döntés értelmében a Canon megvásárolja saját részvényeinek egy részét. A felvásárlásra a cég alapító okiratában foglaltak és a japán Társasági törvény 165. cikkelyének 2. paragrafusa nyújt lehetőséget.
A Canon Inc. piacon lévő részvényeinek részleges visszavásárlásáról meghozott döntés legfőbb oka, hogy a cég menedzsmentje közvetlenebb befolyást kíván gyakorolni a tőke felhasználási céljainak kijelölésére. A kijelölt célok között szerepel a tőkehatékonyság fejlesztése és a rugalmas tőkestratégia biztosítása, amelyek a jövőben együttesen olyan tranzakciók lehetőségét biztosítják, mint például a részvénycsere.
 
Az igazgatótanácsi ülésen született döntés szerint a megvásárolandó papírok között kizárólag az ún. „Közönséges részvények” szerepelnek, a tranzakcióba bevont részvények számát 17 millió részvényben maximálták – ami az eddig kibocsátott és jelenleg piacon lévő értékpapírok legfeljebb 1,3%-át teszi ki.
A részvények visszavásárlására fordítandó teljes összeget 10 milliárd japán jenben határozta meg az Igazgatótanács, a visszavásárlási időtartam a 2007. március 9. és 2007. április 9. közötti időszakra korlátozódik.
Kulcsszavak: +céginfo Canon

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36