"Vállalatok a női vezetőkért": a Xerox idén is a toplistán
„Az 1972-ben alapított Női Vezetők Nemzeti Egyesülete, a NAFE immáron hat éve osztja ki a ›Vállalatok a női vezetőkért‹ díjat. Gyártó cégek között különösen nehéz olyat találni, ahol akkora a női vezetők, valamint a női alkalmazottak aránya, mint a Xeroxnál. A NAFE tapasztalatai szerint, ahol a Xeroxhoz hasonlóan női ügyvezető igazgató van, a felsővezetők között megemelkedik a nők száma, és hangsúlyosabbá válik a családbarát környezet kialakítása. Ez a vállalatot még vonzóbbá teszi a hölgyek számára” - nyilatkozta Betty Spence, Ph.D. a NAFE elnöke.
A Xerox ügyvezető igazgatója 2001 óta Anne Mulcahy, aki ma már a világ hatodik legbefolyásosabb asszonya. A szakember pályafutását üzletkötőként kezdte a Xeroxnál és fokozatosan vállalt egyre felelősebb beosztásokat. Karrierje mellett a magánéletét sem hanyagolta el, hiszen mindig is fontos volt számára a családja és gyermekei.
A Xerox nők iránti elkötelezettsége minden foglalkoztatottsági szinten megnyilvánul például abban, hogy különböző munkaszervezési módszereket (rugalmas munkaidőt, távmunkát) alkalmaznak annak érdekében, hogy megvalósuljon a magánélet és a karrier egyensúlya.
Éppen ezért a fenti elismerésen kívül a Xerox elnyerte a „Legjobb munkahely” díjat az Emberi Jogok Kampánya Alapítványtól, valamint belekerült a Fortune magazin „Amerika leginkább kedvelt vállalatai”, illetve a CRO magazin társadalmi felelősségvállalási listájába.
Kapcsolódó cikkek
- Andrea Gaal a nemzetközi disztribútori hálózat vezetőjeként folytatja pályafutását
- Laczkó Tóth Gergely a GTS Hungary új ügyvezető igazgatója
- Új ügyvezető igazgató a Canon Hungária élén
- Norvégiában folytatja pályafutását Huszlicska József
- A munkavégzés hatékonyságát növelő mobilalkalmazást fejlesztett a Xerox
- Volt Kodakos vezetőt igazolt a Xerox
- Marketing vezetői pozíció a Szallas.hu-nál
- A világ legnagyobb újítói között a Xerox
- John Browett az Apple kiskereskedelmi ágazatának új vezető alelnöke
- Kinevezéssel erősítené kormányzati értékesítését a Microsoft Magyarország
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.