A rEVOLUTION építőipari megoldását vezette be a Narva cégcsoport

forrás Prim Online, 2007. április 12. 10:56
A rEVOLUTION Software 2006 őszén a Microsoft Dynamics NAV vállalatirányítási rendszer építőipari specializálójával jelent meg a hazai ERP piacon. A szoftverfejlesztő cég törekvéseivel partnerre talált az évi 30 millió euró forgalmat bonyolító svéd Narva építőipari cég magyarországi leányvállalatában, amely az elsők között vezette be a speciálisan építőiparnak kifejlesztett vállalatirányítási megoldást. A Narva mintegy 15 millió forintot fordított a rEVOLUTION saját fejlesztésű rendszerének bevezetésére.
A svéd Narva több évtizedes múltra visszatekintő építőipari cég 1992-től tevékenykedik hazánkban. A 2003-ban alapított Narva Építő Kft-nek köszönhetően – amely építésmenedzsmentre illetve első osztályú irodák és kiskereskedelmi egységek építésére szakosodott – a cég rohamos fejlődésnek indult. A cégcsoporton belül létrejött az üvegipari megoldásokra szakosodott Narva Glass részleg, valamint külön cég foglalkozik a skandináv és a román piac kiszolgálásával. Hazánkban kiemelkedő projektjük a Népliget Center építése.

A cégcsoportnak az elmúlt három évben elért 3 millió eurós éves növekedése szükségessé tette, egy jól átlátható, a modern követelményeknek megfelelő vállalatirányítási rendszer bevezetését, így találtak partnerre a rEVOLUTION software Kft-ben. A bevezetés egyik fő célja az átlátható működés és a jövőben várható további dinamikus fejlődésre való felkészülés.

A 2007 februárjában indult rendszer a külföldi tulajdonosok és felhasználók miatt teljes egészében kétnyelvű, és tartalmazza a Microsoft Dynamics NAV vállalatirányítási rendszer mellett a speciális építőipari cégeknek kifejlesztett modulokat is. A likviditástervezési és kontrolling modul lehetővé teszi havi és akár heti tervek készítését, hierarchikus tervek felállítását, illetve a különböző tervverziók kezelését, valamint képes a tervekhez társuló jóváhagyási rendszer sémáinak, szintjeinek és jogköreinek definiálására.

A szerződéskezelés révén az egyes projektek pénzügyi megvalósulási ütemezésének, a projekt mérföldköveinek meghatározása is megoldott. A modul lehetőséget nyújt továbbá a teljesítésigazolások, biztosítékok, bankgaranciák és hitelszerződések kezelésére. A szerződések és egyéb várható bevételek, kiadások mind a vevői, mind a szállítói oldalon rögzíthetők, ez biztosítja a likviditás tervezhetőségét.

A szerződéskezelő rendszert alkalmazva nem csupán a tervek és a tények összevetése nyílik lehetőség, hanem a még meg nem valósult, de várható események eredményével is számolhatnak a Narva vezetői. A terv/tény elemzés a tervezéshez hasonlóan négy szinten lehetséges: a cégcsoport, az üzletág, a vállalat és az egyes projektek szintjén is.

A Likviditáselemzés modulban a rögzített szerződések alapján nagyon pontos, naprakész információ áll rendelkezés arról, hogy a teljesített szerződések alapján mikor és mekkora árbevétel illetve költség keletkezik. A még nem teljesült szerződések alapján pontosan előre jelezhető, hogy várhatóan mekkora összegek és mikor fognak jelentkezni a teljes cégcsoportnál. A bankok és pénztárak egyenlegéből meghatározható a rendelkezésre álló készpénzállományt.
Kulcsszavak: ERP Revolution

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36