Komoly biztonságtechnikai céggé válna a Microsoft

Kiss Ádám Zoltán, 2007. április 30. 11:01
A vállalat viszonylag új jövevénynek számít ezen a népes piacon, de komoly ambíciókkal rendelkezik, és céljai megvalósítása érdekében többek között új japán és írországi biztonságtechnikai központokat állít fel.
Mark Miller a téma egyik szakértője a Microsoftnál, szerinte a vállalat globális kutatóhálózatot hoz létre, és ezzel nagy ívű tervek megvalósításába kezd. A cég már eddig is okozott meglepetéseket, emlékezzünk csak a szinte kihívó nélküli PlayStation ellen indított Xboxra, vagy az iPod ellen versenybe küldött Zune-ra. A helyzet itt is hasonló.

A Microsoft mint a legelterjedtebb operációs rendszerek és irodai szoftvercsomagok gyártója természetesen eddig is nap mint nap találkozott a rosszindulatú kódok problémájával, ám most egyenlő félként szeretnének megjelenni a biztonságtechnikai szoftverek és szolgáltatások piacán. Ez a piac márpedig eddig is elég népes volt, gondoljunk csak a rengeteg neves cégre, mint például a Symantec, a McAfee vagy a Trend Micro, hogy csak a három legnagyobbat említsük. Az elemzők szerint még több hónapig nem lehet ezekhez a vállalatokhoz mérni a Microsoftot biztonságtechnikai szempontból, ám a helyzet gyorsan változhat. A Microsoft előnye, hogy hatalmas befektetésekkel indulhat új szereplőként, másrészt az Office és Windows, valamint a böngésző- és levelezőprogramok révén már eddig is automatikusan tűzközelben volt.

A legfőbb feladat a vállalat gyenge biztonságtechnikai imázsának javítása, erre eddig is komoly kiséleteket tettek, gondoljuk csak a Windows XP második átfogó frissítőcsomagjára, melynek központjában egyértelműen a biztonsági szint növelése állt, és ezt olyan fontosnak tekintette a cég, hogy az ide átcsoportosított fejlesztők miatt egy évet késett a Vista.
Kulcsszavak: security Microsoft

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36