Szolgáltatásbővítés és kedvezmények a Westel 0660-nál

Kovács Attila, 2000. január 27. 12:48
Három órával, 8-17 órára csökkentette a csúcsidő időtartamát a Westel 0660, amely megújította Partner programját is - jelentették be a kft. január 26-i sajtótájékoztatóján.
Az idén a legtöbb 0660-as szolgáltatás Partner-pontonként is elérhetővé válik, lehetővé téve, hogy külön készpénzfizetés nélkül vegyék azokat igénybe az előfizetők. A program biztosítja, hogy az egy évnél régebbi ügyfelek az átlagosnál is nagyobb kedvezményben részesülhessenek, és az 1760-as közvetlen, automatikus telefonszámról is lekérdezhetik Partner-pontszámukat és a számlaállásra vonatkozó adataikat. Az idén a tavalyi belépési díj (9000 Ft) megszűnt, bővül az SMS-szolgáltatás (a Westel 900 mellett február elsejével a Pannon GSM-mel, majd márciusban a Vodafone-nal is lesz ilyen kétirányú szolgáltatás). Várhatóan március elején indul az éles VoIP-alapú internetes nemzetközi telefonálás, amellyel az előfizetők költségcsökkentést érhetnek el. A K. O. csomagban a hálózaton belüli hívás percdíja 90-ről 87 forintra csökkent. Január 26-ától pedig mint legújabb Westel 0660-szolgáltatás az APEH szja-bevallási íveinek kitöltése támogatására él az ingyenesen hívható 06-80-660-033 szám. A 0660 előfizetőinek az SMS-ért nem kell havidíjat fizetni, az első húsz üzenet minden hónapban ingyenes, a továbbiak díja egyenként 30 forint+áfa.

360 fokos felmérést készített az IAB az influencerpiacról

Kik, milyen platformokon és hányan követnek ma influencereket? Mennyire tartják őket hitelesnek, és hányan vásárolnak terméket ajánlásaikra? Milyen típusai vannak az influencertartalmat fogyasztóknak? És a piaci szakemberek vajon mennyire látják hatékonynak az influenceres együttműködéseket?

2024. május 10. 20:41

Csúcstechnológiás cukormonitorozó rendszert vezet be itthon a magyar 77 Elektronika Kft.

A száz százalékban magyar 77 Elektronika Kft. új generációs, folyamatos cukormonitorozó rendszert vezet be itthon. A hazai piacon úttörőnek számító, magyar nyelven működő, egybeépített szenzor-távadó eszköz az eddiginél sokkal felhasználóbarátabb megoldást biztosít a diabéteszesek számára, amely a nap 24 órájában folyamatosan méri a szöveti cukorszintet. 

2024. május 10. 19:25

Szegedi IT-startupból nemzetközi siker

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 18:27

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Magyar szakember nyerte az International Loyalty Awards „Év Embere” díját

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 16:00

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36