A ver.di vállalati ügyfeleinél "fogja meg" a Deutsche Telekomot

MTI Sajtóadatbank, 2007. május 7. 09:45
A német Deutsche Telekom (DT) átalakítása körül zajló konfliktusban a ver.di szakszervezeti szövetség a hétvégén új sztrájkstratégiát körvonalazott: az egész cégre kiterjedő munkabeszüntetés helyett a DT érzékeny presztizsprogramjait bénítja meg időlegesen.
A Der Spiegelben a ver.di egyik vezetője úgy nyilatkozott, hogy ennek keretében - ha a tagság jóváhagyja a tervet - a DT vállalati ügyfelei, így bankok, biztosítók, üzemek számolhatnak azzal, hogy kommunikációs lehetőségeik korlátozottá válnak. A magánügyfeleket a ver.di szándékosan "kihagyja", mivel nem akarja eljátszani a lakosság szolidaritását.

A ver.di szerint azért folyamodnak ehhez a módszerhez, mivel a cég már előzetesen nyomást gyakorol a dolgozókra. A DT visszautasította ezt a vádat, mint szóvivője elmondta: senkit nem fenyegetnek, csak a jogi keretfeltételekről tájékoztatják az alkalmazottakat sztrájk esetére.

A ver.di hétfőtől tart háromnapos szavazást az ügyben. A szövetség vezetése biztos abban, hogy a 75 százalékos szükséges többséget megkapják. Ezzel ez lenne az első munkaügyi konfliktus a Deutsche Telekom 12 évvel ezelőtti részvénytársasággá alakulása óta.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36