Magyarországon 60-70 százalékos a digitális analfabéták aránya

Informatikai konferencia a Dunán

MTI Sajtóadatbank, 2007. május 11. 09:15
Magyarországon hatvan-hetven százalékos a digitálisan írástudatlanok aránya, és félmillió lakos ha akarna sem tudna szélessávon internetezni az infrastruktúra fejletlensége miatt - áll az Internethajó című budapesti szakmai tanácskozás alkalmából megjelent elemzésben.
Az Európa nevű folyami konferenciahajó csütörtökön kora délután futott ki az Újpest rakpartról, fedélzetén a magyar informatikai szakma krémjével. A magáncégek, kormányzati szervek és a tudomány képviselői az információs társadalom magyarországi fejlődéséről tanácskoznak.

Külön szekcióban vitatták meg többek között az internet alapú tévézés (IPTV) lehetőségeit és a felhasználók aktivitásán alapuló úgynevezett webkettes alkalmazások kilátásait. Ugyancsak külön szekcióülésen foglalkoztak az elektronikus kereskedelem, és az internetes banki szolgáltatások helyzetével, illetve az online közigazgatás helyzetével.

A beszélgetések vezérfonala Kék Notesz 2007 című jelentés az infokommunikáció magyarországi helyzetéről. A szervezők és az Információs Társadalom- és Trendkutató Központ (ITTK) együttműködésével készült beszámolóból kiderül, hogy Magyarország "eminens sereghajtó", azaz a lakosság csupán egyharmada internetezik, de majdnem mindenki szélessávú kapcsolaton keresztül.

A szélessávú internet lassabb, mint Nyugat-Európában, igaz, Magyarországon is csökken a szolgáltatás ára, viszont 500 ezer ember (a lakosság 5 százaléka) nem tud hozzáférni lakhelyén az infrastruktúra elmaradottsága miatt.

A száz lakosra jutó mobiltelefon-előfizetések száma 2006 végén már 99,1 volt, de ez nem jelenti, hogy lassan mindenkinek telik saját készülékre, a felmérések szerint ugyanis a 14 évnél idősebbek kétharmada használ csak maroktelefont.
 Magyarországon még mindig hatvan-hetven százalékos a digitális analfabéták aránya, és a lakosság fele kifejezetten idegenkedik a számítógéptől - állapítja meg a jelentés.

A kulturális örökség digitalizálásának ügye sem áll túl jól: helyenként elszórtan folyik csak a munka, tervszerűség helyett az esetlegesség a jellemző, holott a feldolgozásra váró anyag óriási.

Az elektronikus közigazgatás működéséhez szükséges rendszerek kiépítése viszont befejeződött, és ebből a szempontból 2006-ban Magyarország lépett előre a legnagyobbat az Európai Unióban, a 23.-ról a 14. helyre.

A nyolcadik éve rendezett Internethajó konferencia alkalmából kiadott helyzetjelentés Helyünk a nagyvilágban című összefoglaló fejezetéből végül kiderül, hogy "Magyarország a közel egy évtizede megszokott helyén, a követő országok középmezőnyében található, folyamatosan a felzárkózás és a leszakadás határán egyensúlyozva."

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Feltuningolva, hazai sztárokkal érkezik a Marsra magyar! második évada az RTL-re

A Magyar Telekom és a KMH Film koprodukciójában készült Marsra magyar! című óriási sikerrel futó dokukomédia második évada, május 19-től az RTL-en lesz látható. A Hajnal-Vasad Kft. feltuningolt mindennapjait újabb 7 epizódban ismerhetik meg a tévénézők.  

2024. május 10. 11:28

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36