Sikeres Microsoft ERP-partner a rEVOLUTION

Kovács Attila, 2007. július 5. 18:12

A rEVOLUTION Software ma délelőtt sajtótájékoztatón ismertette a cég eredményeit és a kis- és középvállalati ERP-piac főbb trendjeit. A vállalat 18%-os növekedés mellett 418 millió forintos kiemelkedő árbevételt ért a 2006-os évben, és 2007-re újabb közel 50%-os növekedést tervez, így a forgalma meghaladhatja a 600 millió forintot.

A kedvező forgalmi adatok mellett kedvezően alakult a cég adózás előtti eredménye is, amely közel négyszeres növekedés mellett – szintén rekordnak számító – 58 millió forint lett. Az eredményes év hátterében  az a stratégiaváltás áll, amelynek központjában a cég forgalmának közel 50%-át jelentő kis- és középvállalati ERP-rendszerek, elsősorban a Microsoft Dynamics NAV fejlesztése, értékesítése és bevezetése áll.

A rEVOLUTION 2006-ban a legnagyobb mértékű, 89%-os növekedést a főleg középvállalatok körében bevezetett ERP-rendszerek terén érte el, elsősorban a Microsoft Dynamics NAV (korábbi nevén Navision) vállalatirányítási rendszer sikeres értékesítésének köszönhetően. A kisvállalati piacon futó Iroda++ ügyviteli rendszer eladása kismértékben nőtt, míg az egyéni és kisvállalkozásoknak szánt dobozos termékek (számlázószoftverek, eva- és útnyilvántartó programok) értékesítése nem változott.

2007-ben a rEVOLUTION célja a 600 milliós árbevétel és a beruházások szükségszerű, intenzív növelése mellett mintegy 60 millió Ft-os adózás előtti eredmény elérése. Ezen belül az ERP és az integrált ügyviteli rendszerek értékesítéséből befolyó forgalom elérheti a 450 millió forintot, amely önmagában meghaladja az előző évi teljes forgalmat. A jelentős bővülés motorját továbbra is az ERP, azon belül is a Microsoft Dynamics NAV-eladások és -bevezetések jelentik. Példa erre egy már aláírt, 1 millió euró összegű szerződés, amelynek keretében a vállalat egy országos hálózattal rendelkező kereskedelmi cégnél vezet be Dynamics NAV rendszert.

A piaci trendeket a cég úgy látja, hogy a kis- és középvállalati ERP-piacot a konszolidáció jellemzi, amelynek a rEVOLUTION egyértelmű nyertese. Az elmúlt években a Microsoft és az SAP hazai kkv-piacra történő belépését követően egyre több hazai cég ismerte fel, hogy erőforrások tekintetében nem tudja felvenni a versenyt a két multinacionális szereplővel.

A piacot jellemző másik markáns folyamat, hogy egyre több magyar tulajdonú kis- és középvállalat dönt ERP-bevezetés mellett. Számukra is egyre inkább fontos – elsősorban a hosszú távú tervezés és a külföldi terjeszkedés miatt –, hogy egy nemzetközi gyártó termékét használják, amelyben egyaránt megoldott a nemzetközi támogatás és a különböző nyelveken működő változatok összekapcsolása. A rEVOLUTION négy éve a Microsoft magyarországi Dynamics NAV-partnere, máig 23 projektben, mintegy 40 cégnél vezette be a vállalatirányítási rendszert. A vállalat 2006-ban a Microsoft Dynamics NAV-eladások darabszámát tekintve a hazai piacon a 2. helyezést érte el, a tervek szerint 2007-ben pedig újabb mintegy 15 értékesítésre kerülhet sor.

A cég vezetői arról is beszámoltak, hogy  a rEVOLUTION az építőipari beruházó, generálkivitelező és a holding formában működő cégek számára fejlesztett ki egyedülálló megoldásokat, amelyek bevezetéséről eddig már három vállalattal kötött szerződést. Emellett több hazai, nagy nemzetközi ruházati márkát forgalmazó cég használja a rEVOLUTION speciális S-XL Ruházati Kis- és Nagykereskedelmi Rendszerét is.

A rEVOLUTION a közeljövőben kiírásra kerülő új GOP és KMOP pályázatok kapcsán különösnek fontosnak tartja, hogy várhatóan jelentősen – 15-ről mintegy 6-9 millió forintra –csökken a minimális projektérték, és ennek megfelelően 3-6 millió forint lesz a szükséges önrész. Ennek köszönhetően várhatóan jelentősen kibővül a bevezetésre vállalkozó cégek köre, és végre valóban a kisebb cégeket is segítik a pályázati források. A rEVOLUTION szerint ez a projektérték jelenleg arányban áll a pályázattal járó adminisztrációs „terhekkel”, a minimális projektérték további csökkentésére már csak az adminisztráció jelentős egyszerűsítésével kerülhetne sor. Az új pályázatok várhatóan előnyben részesítik a vidéki (nem budapesti vagy Pest megyei) telephelyű vállalkozásokat, a budapestiek 65%-os önrészével szemben nekik elég saját zsebből mindössze 50%-ot hozzátenni a fejlesztéshez. Ennek megfelelően a rEVOLUTION is komolyabb erőforrásokat összpontosít a Budapesten kívüli marketing- és értékesítési tevékenységére.

Ami a dobozos szoftverértékesítést jelenti, új struktúrában, új funkciókkal és új, rEVOL Express néven jelent meg a korábban Iroda Sorozatként ismert ügyviteli szoftvercsalád. Újdonsága, hogy a dobozos szoftvercsaládok között egyedülálló módon a kisvállalati felhasználók a számukra hasznos funkciókat tartalmazó modulokból állíthatják össze a működésüknek legmegfelelőbb felépítésű ügyviteli szoftvert. A speciális termékkombinációkat választó cégek ráadásul így akár 30%-kal alacsonyabb áron juthatnak a szoftverhez. A rEVOLUTION az új konstrukciótól elsősorban 2008-ban vár számottevő növekedést, de már 2007-ben is mintegy 10%-os forgalom-bővüléssel számol.

Az integrált ügyviteli rendszerek piacán a cég számára is megtorpanás érezhető.

A Prím Online megtudta, hogy a rEVOLUTION egyre több energiát fektet abba, hogy az értékesített ERP-rendszerekben növelje hozzáadott értéket. Mintegy „saját” kialakítású, testre szabású MS NAV kialakítását is tervezik.

Kulcsszavak: Revolution ERP

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55