Versenyhivatali áldás a Microsoft-aQuantive ügyletre

Genda Csongor Zoltán, 2007. július 9. 17:50

Az aQuantive online reklámügynökség képviselői a hétvégén bejelentették, hogy az Amerikai A Szövetségi Kereskedelmi Kamara (FTC) engedélyezte a cég Microsoft általi felvásárlását.

A trösztellenes eljárások vizsgálatát végző szervezet még júniusban kezdte meg a Microsoft-aQuantive ügy kivizsgálását, hogy megállapítsák, vajon a redmondi konszern nem kerülhet-e monopolhelyzetbe az akvizíció által. A formális ellenőrzéseknek a múlt héten szakadt vége, és az FTC úgy határozott, hogy engedélyezi a két cég összeolvadását, mivel meglátásuk szerint ezáltal nem borulhat fel a piaci egyensúly, ugyanis a szoftveróriás legnagyobb konkurensei (Google, Yahoo) is hasonló felvásárlásokba bocsátkoztak.

A Microsoft még idén tavasszal a DoubleClick internetes reklámcégre vetett szemet, azonban ez végül kicsúszott a redmondiak markából, mert a Google vételi ajánlata (3.1 milliárd dollár) jóval nagyobb volt az övékénél. Ezt követően szinte szükségszerűvé vált egy hasonló profilú vállalkozás megszerzése, hogy tarthassák a lépést a keresőóriással, így esett a szoftveróriás választása az aQuantive-ra, melyért nem kevesebb mint 6 milliárd dollárt hajlandó kifizetni a Microsoft.

A FTC hétvégén közzétett határozata értelmében nincs akadálya a felvásárlásnak, az ügylet lezárására pedig az elkövetkező hetekben kerítenek sort a szerződő felek.

Kulcsszavak: +céginfo Microsoft

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09