Széleskörű támogatás az Open XML-nek

forrás Prim Online, 2007. szeptember 5. 09:04

A Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO) közölte a résztvevő szabványügyi testületekkel az ISO/IEC DIS 29500 (Ecma 376 Office Open XML fájlformátumok) ratifikációjáról tartott előzetes szavazás eredményét. Az összes határozott állásfoglalást tartalmazó szavazat 74%-a, vagyis 51 ISO tag támogatta az Open XML-t. A szabványügyi testületek nemcsak szavaztak, hanem igen értékes szakmai észrevételeket is tettek, amelyek a specifikáció színvonalát hivatottak pontosítani, javítani. Több olyan tagország is volt, amely kijelentette, hogy támogatni fogja az Open XML formátumot, ha az általa észrevételezett problémákat megfelelően orvosolják a folyamat utolsó – várhatóan 2008 márciusában záruló – szakaszában.

Egyetlen korábbi dokumentum-formátum szabványosításában sem volt ilyen széleskörű a részvétel, hiszen az Open XML vizsgálatában mintegy 87 ország működik közre valamilyen módon. A folyamat e szakaszában ötvenegy ISO tag nyilvánította ki támogatását az Open XML mellett, ami kedvező eredmény az ISO-ban korábban tárgyalt ODF 1.0 formátumot támogató 32 és a PDF/A-1-re leadott 15 végső szavazathoz képest.

A szakmai javaslatok tovább gazdagítják a szabványt

A mai eredmények az ISO/IEC folyamat harmadik szakaszának, a szavazás-egyeztetésnek a kezdetét is jelentik. Ebben a szakaszban az Ecma International reagál az ISO szabványügyi testületeitől érkezett valamennyi észrevételre, ezáltal lehetőséget nyújtva a támogatásuk kinyilvánítására.
Jóllehet hivatalos dátum még nincs, a végső szavazásra várhatóan 2008 márciusában kerül sor. A gyorsított folyamatban ISO/IEC követelmény, hogy legalább az összes határozott (igen vagy nem) szavazat 75 százaléka és a „P” [állandó] tagok határozott szavazatainak kétharmada támogassa a formátum ratifikációját. Az ISO/IEC JTC-1 folyamatról és a résztvevőkről a következő webhelyen érhető el további információ: http://www.iso.org/iso/standards_development/processes_and_procedures/iso_iec_directives_and_iso_supplement.htm.

Széleskörű támogatás az Open XML-nek

Az Ecma Office Open XML fájlformátumainak alkalmazása gyors ütemben terjed: egyre több informatikai szállító használja fel őket platformjaihoz és termékeihez a világ minden táján, valódi értéket teremtve ezzel a felhasználóknak. A http://www.openxmlcommunity.org weboldalon hat kontinens 67 országának több ezer vállalata nyilvánította ki támogatását az Open XML formátum és annak ISO/IEC ratifikációja mellett. A nyílt szabványt a szoftveripar is széles körben alkalmazza a legkülönbözőbb platformokhoz, így a Linux, WindowsŽ, Mac OS és Palm OS operációs rendszerekhez. Független szoftverszállítók (ISV-k) és platform szolgáltatók egész sora – köztük az Apple, a Corel, a Sun, a Microsoft és a Novell – fejleszt megoldásokat az Open XML felhasználásával. Számos e formátummal dolgozó fejlesztő aktív közreműködője a http://www.openxmldeveloper.org weboldalnak.

Az Open XML formátumról, a nyílt szabvány specifikációra épülő meglévő alkalmazásokról a következő webhelyen érhető el további információ: http://www.openxmlcommunity.org/momentum.aspx#technology

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05