Tilos a "röghöz kötés" - Újabb NHH-lépés a korrekt hűségszerződések érdekében

forrás Prim Online, 2007. szeptember 12. 12:21

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) Tanácsa közzétette a nyilvános, helyhez kötött telefon kiskereskedelmi hozzáférési piacaira vonatkozó határozatait. A határozatokkal az NHH újabb fontos lépést tett a korrekt hűségszerződések kikényszerítése érdekében, mondta Pataki Dániel, az NHH elnöke, mivel megtiltja, hogy a szolgáltatók a hűségszerződésekben indokolatlan és aránytalan feltételekkel korlátozzák a fogyasztók választási szabadságát és a versenyt.

A határozatokkal a tanács továbbra is fenntartja a közvetítőválasztás nyújtására vonatkozó kötelezettséget és az árszabályozást, így a jelentős piaci erejű (JPE) szolgáltatók a jövőben sem emelhetik az éves inflációnál nagyobb mértékben a havi előfizetői díjakat.

Az érintett piacokon a tanács határozata szerint most is ugyanaz az öt volt koncessziós szolgáltató - Emitel, Hungarotel, Invitel, Monortel, T-Com - minősül JPE szolgáltatónak, mint 2005 februárjában a piacelemzés első körében meghozott határozat idején.

A tanács a határozathozatalt megelőző piacelemzés alapján megállapította, hogy az előző határozatban az öt JPE szolgáltatóra kiszabott kötelezettség, azaz a közvetítőválasztás lehetőségének biztosítása az előfizetők részére szükséges és hatékony volt, ezért a kötelezettséget mind az öt JPE szolgáltató esetében továbbra is fenntartja.

A 2005-2006. években a közvetítőválasztással indított hívások aránya az összes híváson belül 12-14 százalékra nőtt, ami azt jelzi, hogy a hozzáférés területén is erősödött a szolgáltatók közötti verseny, ami kihatott a jelentős piaci erejű szolgáltatók árpolitikájára is.

Az NHH a közelmúltban megvizsgálta a magyarországi hírközlési szolgáltatók általános szerződési feltételeit és megállapította, hogy a jogszabályokkal nem áll összhangban egyes szolgáltatók azon gyakorlata, miszerint a lejáró határozott idejű szerződések a lejárat után automatikusan meghosszabbodnak vagy határozatlan idejűvé válnak.

Az NHH tanácsának közzétett határozata szerint a JPE szolgáltatók nem tehetnek indokolatlan különbséget a fogyasztók között; azaz kedvezményes (hűségperiódust is magába foglaló) ajánlataik nem irányulhatnak a fogyasztó "röghöz kötésére", illetve arra, hogy a fogyasztó később ne tudjon elfogadni kedvezőbb ajánlatokat. A határozat szerint a fogyasztók indokolatlan megkülönböztetésének minősül, ha a szolgáltató a határozott idejű előfizetői szerződés felmondását vagy a határozott idejű előfizetői szerződés határidő letelte előtti díjcsomagváltást olyan egyoldalú jogi vagy gazdasági feltételhez köti, amely a szerződés teljesítésére fordított szolgáltatói költséggel, illetve az adott kedvezménnyel nem indokolható, azokkal nem arányos.

A nemzeti konzultáció során megismert kötelezettség a szolgáltatók számára a határozat közzététele után 60 nappal lép életbe és a hatályban lévő előfizetői szerződésekre is vonatkozik.

Kulcsszavak: vezetékes NHH

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36