Távközlés, internet - folytatódó hazai trendek a II. negyedévben
Az internetszolgáltatók száma június végén 334 volt, 101-gyel több, mint egy évvel korábban. A piac erősen koncentrált: 25 cég mondhatja magáénak az előfizetések 90 százalékát.
A második negyedév folyamán az internet-előfizetések száma több mint 6 százalékkal, egy év alatt 36 százalékkal emelkedett.
A szélessávú internet két formájánál, az xDSL és a kábelhálózatnál 52, illetve 53 százalékkal nőtt az előfizetők köre. A vezeték nélküli internet még gyorsabban, egy év alatt 65 százalékkal növekedett, részaránya már megközelítette a 21 százalékot.
Az összes előfizetéseken belül 2006 II. negyedévéhez képest közel negyedére zuhant a betárcsázós, azaz az kapcsolt vonali és ISDN, s csökkent a bérelt vonali előfizetéseinek aránya.
Az internetszolgáltatásokból származó nettó árbevétel a második negyedévben megközelítette a 26,2 milliárd forintot, ami 24 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál.
A KSH szerint a mobil-előfizetések száma a negyedév folyamán 168 ezerrel növekedett, s az időszak végére már meghaladta a 10,2 milliót. A feltöltőkártyás előfizetések száma egy év alatt 176 ezerrel emelkedett. A negyedév végén 100 lakosra már 102 mobil-előfizetés jutott.
A mobilhálózatban a negyedév folyamán 6 százalékkal több hívást kezdeményeztek, mint az egy évvel korábbi időszakban. Ennél nagyobb mértékben, 14 százalékkal emelkedett a mobiltelefonálással töltött összes percidő. Egy előfizetésre átlagosan 330 percnyi beszélgetés jutott, ez 5 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
A vezetékes fővonalak számának csökkenését a szintén vezetékes besorolású kábeltelefonos szolgáltatások dinamikus fejlődése sem tudja megállítani. Június végén az előzetes adatok szerint 3,3 millió vezetékes fővonal volt üzemben, 96 ezerrel kevesebb, mint 2006 azonos időpontjában és 29 ezerrel kevesebb, mint az előző negyedév végén.
A 100 lakosra jutó vezetékes fővonalak száma a negyedév végén 33 volt. Az ISDN-vonalaknak a vezetékes szegmensen belüli aránya változatlanul 17 százalék.
A vezetékes vonalakról indított hívások száma 18, időtartama 22 százalékkal csökkent az előző év II. negyedévéhez képest. A visszaeséshez hozzájárul a mobilforgalom éves szinten erőteljes emelkedése és valamelyest az ingyenes internetes telefonálás egyre inkább terjedő lehetősége is.
Az egy vezetékes vonalra jutó hívások - adatcélú forgalommal együtt számított - időtartama 517 perc volt, ami 20 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. A vezetékes hálózatokban indított hívások átlagos időtartama 3,1 percet, internethívások nélkül 2,9 percet tett ki.
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.