Hárommagos Phenom CPU-t is piacra dob az AMD

Milkovits Gábor, 2007. szeptember 20. 09:06

Az eddig bejelentett kettő- és négymagos verziók mellett az AMD egy három processzormaggal szerelt Phenom asztali CPU modellt is forgalomba hoz, 2008 elején.

Az AMD indoklása szerint a hárommagos lapkák létjogosultsága teljes, mivel egyfelől észrevehetően jobb teljesítményt nyújtanak, mint a kétmagos CPU-k, másrészt pedig jóval olcsóbbak a négymagosaknál. Ez utóbbi pedig igen fontos tényező a PC-processzorpiac oroszlánrészét birtokló Intel-lel folytatott versenyben. Amint azt Brent Barry termékmenedzser a sajtónak kifejtette, a hárommagos verzió architektúrája tulajdonképpen megegyezik majd a négymagos Phenom-éval, csak éppen az egyik mag ki lesz iktatva a használatból. Barry szerint ráadásul a tervezett gyártási kapacitás jelentős részét fedezni fogják majd azok az egyébként selejtnek nyilvánított négymagos CPU-k, amelyeknek egyik processzormagja nem felel meg a minőségi előírásoknak.

A Phenom az asztali Athlon utódaként a felső réteget képviseli, és idén egyelőre 2-2,4 GHz közötti órajelű verziói fognak megjelenni, kétmagos X2 és négymagos X4 változatban. 2008 elején egy 2,8 GHz-es változat is megjelenik a piacon, illetve a Phenom FX lapkák szintén jövőre érkeznek, és órajelük 2,6 GHz-től indul majd. A cég a hárommagos verzióról egyelőre nem árult el technikai részleteket.

Kulcsszavak: AMD processzor

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megjelent az első magyar kiberbiztonsági labor az IECEE CB séma alatt

A CCLab Kft. sikeresen teljesített a CBTL auditon és a nemzetközi IECEE CB Rendszerben CB Testing Laboratory (CBTL) jogosultságot szerzett. A magyarországi székhelyű CCLab hivatalosan 2024. május 24-én sikeresen kiterjesztette kiberbiztonsági tesztelői, értékelői és tanúsítási képességét a fogyasztói IoT eszközökre készült ETSI EN 303 645 és az ipari automatizálási és vezérlőrendszerekre szakosodott IEC 62443-4-1 / -4-2 szabványokra az IECEE CB séma keretén belül. A CB séma alatt kiadott tanúsítványokat jelenleg több mint 50 országban fogadják el. 

2024. május 28. 10:13

Magyarországon lép az európai piacra a díjnyertes amerikai felhőszolgáltató

Magyarországon és Romániában terjeszkedik az Intuitive.Cloud, amely a térség diverz és tapasztalt tehetségbázisát veszi célba, hogy továbbra is csúcsminőségű szolgáltatásokat nyújthasson ügyfeleinek. A felhőszolgáltató a következő egy évben több, mint 10 pozíciót tervez nyitni és 200 IT-szakembert venne fel a toborzással foglalkozó Hays segítségével, ezzel pedig életjeleket mutathat az utóbbi időszakban visszaeső IT-piac. 

2024. május 27. 15:56

Philips bemutatja az új Evnia gaming monitort

Az Evnia bemutatja 5000-es gaming monitor sorozatának új, díjnyertes tagját. A Philips Evnia 27M2N5500 mindent tartalmaz, amire egy felhasználónak szüksége van a lebilincselő gaming élményhez és a folyamatos kiváló teljesítményhez, miközben nagyobb figyelmet fordít a fenntarthatóságra: 27 hüvelykes (68,5 cm) Fast IPS panel QHD felbontással, 180 Hz-es frissítési ráta, akár 0,5 ms MPRT és 1 ms GtG válaszidők, DisplayHDR 400 és teljesen új, környezetbarát dizájn.

2024. május 26. 16:59

Profi tippek a tudományos anyagok hatékony olvasásához BOOX tabletekkel

A tudósoknak, kutatóknak és diákoknak a kutatási cikkek olvasása olyan, mintha egy tudástornyot építenének. Minden tégla egy-egy információt képvisel, amit alaposan megvizsgáltak, hogy biztosítsák a zökkenőmentes integrációt a teljes szerkezetbe. Tekintettel az információsűrűségre, a tudományos művek olvasása mindig tanulságos, ugyanakkor megterhelő. A produktivitás javításához megfelelő módszerekre és eszközökre van szükségünk.

2024. május 24. 13:04

Magas felbontás és fejlett csatlakoztathatóság otthoni és irodai használatra

A kijelzőspecialista AOC büszkén mutatja be új, elegáns QHD modelljét, a B3 sorozat B2C monitorcsaládjának értékorientált kiegészítését. A 27 hüvelykes (68,6 cm) AOC Q27B3CF2 QHD felbontást (2560x1440) kínál otthoni és irodai környezetbe egyaránt, és elegáns dizájnnal ötvözi a funkcionális kiválóságot. Az olyan funkciók, mint a 100 Hz képfrissítési ráta, az USB-C csatlakoztathatóság (65 W Power Delivery tápellátással) és az Adaptive-Sync lehetővé teszik a produktív és kényelmes munkavégzést – mindezt rendkívül jó árazással kombinálva.

2024. május 23. 18:03

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52