Újabb illetéktelen adatszerzési kísérlet a CIB Banknál

MTI Sajtóadatbank, 2007. október 11. 09:26

Október 10-én hajnalban, ismeretlen személyek a CIB Bank nevében ismételten e-mailt küldtek az ügyfeleknek, amely a CIB honlapjához hasonló, ál-honlapra vezető linket is tartalmazott - áll a CIB Bank közleményében, amelyet szerdán juttatott el az MTI-hez.

A néhány nappal ezelőtti adathalászati kísérlethez hasonlóan ez esetben sem a banki honlapot, illetve az internetes rendszert érte támadás, hanem közvetlenül az üzenetek címzettjeit próbálták meg elérni. A közlemény szerint a rendkívül magyartalanul megfogalmazott üzenet alapján arra lehet következtetni, hogy külföldi elkövetők e-mailjéről van szó. A CIB Bank az ál-honlap eltávolíttatásáról haladéktalanul intézkedett, értesítette a hatóságokat, valamint ismeretlen elkövető ellen feljelentést tett a rendőrségen.

A CIB Bank korábban már több kommunikációs csatornán – a pénzintézet honlapján, a CIB Internet Bank felületen, valamint a biztonsági sms szolgáltatást igénylő valamennyi ügyfél részére küldött külön sms-ben - felhívta a figyelmet, hogy semmilyen esetben sem kéri sem e-mailben, sem sms-ben az ügyfél azonosítóit, és nem is szólítja fel ezek megadására vagy megváltoztatására.

A CIB közleményében rámutat: honlapján az ügyfelek figyelmébe ajánlja, hogy a honlap címét (www.cib.hu) minden esetben kézzel írják be a böngésző címsorába, e-mailben kapott linkre kattintva soha ne lépjenek be, és ne adják meg az adataikat.

Kulcsszavak: CIB Bank security hacker

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05