Külföldi szakértők szerint az ingyenesen terjesztett csatornák a digitális átállás húzóágazatai

MTI Sajtóadatbank, 2007. október 17. 08:52

Az ingyenesen terjesztett csatornák - jellemzően a közszolgálatit televíziók -  a digitális átállás húzóerői - jelentette ki az Internet Hungary első napján egy észt és egy finn műsorszóró társaság vezetője, noha mindkettejük előadásából kiderült: a két államban jóval kisebb volt az új platform indulásakor a kábeltévés háztartások aránya, mint ma Magyarországon.

Jean-Francios Fenech, az észtországi Levira cég felügyelőbizottságának tagja arról beszélt, hogy a balti állam hatszázezer háztartásában ma a lakosság 47 százaléka tévézik kábelen, míg 4 százalék a digitális földfelszíni, kétszer ekkora az internetes alapú vétel aránya.

Mint mondta, annak ellenére döntöttek a - modernebb - MPEG4-es tömörítési technika mellett, hogy ahhoz ma 125 euróba kerül a dekóder (set-top box), míg a brit vagy francia szupermarketekben 15-20 euróért már kapni a régebbi technológiát jelentő MPEG2-es boxot.

"Az ingyenesen terjesztett csatornák voltak a siker alapjai" - mondta Sirpa Ojala, a finnországi Digita vezérigazgatója, megemlítve, az ottani 2,4 millió háztartásnak csak mintegy fele van bekábelezve.

Egy dán résztvevő hozzászólására reagálva, aki szerint "logisztikai rémálom", hogy hazájában egy év van a digitális átállásra, a finn szakember úgy nyilatkozott, mivel a felhasználók mindig arra várnak, hogy olcsóbb legyen az új technika, náluk az átállás előtti utolsó hónapban 400 ezer set-top boxot adtak el; "ez nem egy kihívás" - jegyezte meg.

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

360 fokos felmérést készített az IAB az influencerpiacról

Kik, milyen platformokon és hányan követnek ma influencereket? Mennyire tartják őket hitelesnek, és hányan vásárolnak terméket ajánlásaikra? Milyen típusai vannak az influencertartalmat fogyasztóknak? És a piaci szakemberek vajon mennyire látják hatékonynak az influenceres együttműködéseket?

2024. május 10. 20:41

Csúcstechnológiás cukormonitorozó rendszert vezet be itthon a magyar 77 Elektronika Kft.

A száz százalékban magyar 77 Elektronika Kft. új generációs, folyamatos cukormonitorozó rendszert vezet be itthon. A hazai piacon úttörőnek számító, magyar nyelven működő, egybeépített szenzor-távadó eszköz az eddiginél sokkal felhasználóbarátabb megoldást biztosít a diabéteszesek számára, amely a nap 24 órájában folyamatosan méri a szöveti cukorszintet. 

2024. május 10. 19:25

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36