Panda: 100 ezer forint a tiszta gépekért

forrás Prim Online, 2007. október 27. 08:23

A Panda Security országos kampányt indított a „tisztább gépekért”: 100 ezer forintot ajánlott fel azoknak a cégeknek, ahol teljesen vírusmentes a hálózat.

– Szeretnénk a céges szektorban is erősíteni a felelős mentalitást, ami az interneten fellelhető veszélyeket illeti – fogalmazott Sándor Zsolt, a Panda Security magyarországi igazgatója. – A magyar Panda Security éppen ezért százezer forintos összdíjazással próbálja arra ösztönözni a cégeket: bizonyítsák be, hogy az ő hálózatuk tiszta, vírusmentes!
A Panda Security magyarországi leányvállalatának akciója egyedülálló a Panda történetében is. A játékban bármilyen cég részt vehet, aki vállalja, hogy hálózatát a Malware Radar mindenre kiterjedő vizsgálatának veti alá.
– Ha valaki nyer, az számunkra is nyereség – mondta Sándor Zsolt – hiszen eggyel kevesebb PC van a világon, ahonnan támadást intézhetnek a mi gépeink ellen. Éppen ezért szeretnénk ezt honorálni; az a cég kapja a 100 ezer forintot, aki a legelőször jelentkezik a hibátlan eredménnyel.

Bővebb információ kérhető Sándor Zsolttól, a Panda Security magyarországi ügyvezető igazgatójától a 06/1-469-60-87 telefonszámon.

Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36