Távmunkaházat adtak át Örkényben
Távmunkaházat adott át csütörtökön Örkényben Lamperth Mónika szociális és munkaügyi miniszter.
A létesítmény használatának tapasztalatai alapján további hasonló távmunkaházak segíthetik majd országszerte a foglalkoztatást - hangsúlyozta Forgács Tamás a Távmunka Szövetség elnöke egy közelmúltban tartott sajtótájékoztatón.
A mintegy 200 négyzetméteres távmunkaházban négy teremben 22 számítógépes munkahelyet alakítottak ki az ide távmunkát telepítő cégeknek. A létesítmény teljes infrastruktúrát, szakképzett munkaerőt kínál. A programhoz Örkény város 20 millió forint értékű ingatlannal, több millió forintos saját erővel járult hozzá, a felújításhoz, a berendezéshez az Európai Uniótól 32 millió forintos, a magyar kormánytól 8,5 millió forintos támogatást nyertek el. Az uniós programot a szlovákiai Udvard településsel együttműködve szervezték.
A program részeként százan szerezték meg a számítógép-kezelői szakképesítést, nyolcvanan közülük a konkrét távmunka feladatokra felkészítő tanfolyamon vesznek részt. Valamennyien nem kapnak majd munkát a távmunkaházban, de könnyebben vállalhatnak otthoni távmunkát, illetve más távmunka lehetőséget.
Jelenleg főként adatrögzítést, adatfeldolgozást, telefonos ügyfélszolgálatot, telefonos értékesítést, adatfelvételt, rendszerfelügyeletet helyeznek ki a cégek távmunkába, de ebben a formában lehetne végezni még igen sok más tevékenységet is, így például különféle ügyviteli, pénzügyi, számviteli, könyvelési, tervezési, számítógépes programfejlesztési feladatokat. A távmunka végezhető otthon, távmunka központokban, vagy mobil módon.
A távmunkaházat a város a Távmunka Szövetség kezdeményezésére, a szövetséggel együttműködve hozta létre. A szövetség partner kíván lenni a további hasonló létesítmények létrehozásában is. A távmunka segítséget adhat olyan térségekben is a foglalkoztatás javításához ahol az autópálya és más infrastruktúra hiánya miatt nem jelentkeznek beruházók.
Szakmai tanulmányok szerint egyes munkafolyamatok távmunkába szervezésével az alacsonyabb bér és ingatlanköltségek révén jelentős költségcsökkenés érhető el. A bérköltségek 30 százalékkal, az ingatlanköltségek mintegy 50 százalékkal alacsonyabbak vidéken, mint egy nagyvárosban.
Az örkényi távmunkaház megvalósításához készített elemzések szerint a távmunkaházas foglalkoztatás során dolgozónként évente mintegy 1 millió forint költségcsökkenés érhető el. Ez több mint 30 százalékos költségcsökkenést jelent a hagyományos irodai foglalkoztatáshoz képest.
A nem tipikus munkavállalási formák, így a részmunkaidős, a határozott idejű alkalmazás, a távmunka az Európai Unió régi tagállamaiban, főként az északi országokban jelentősen javította a foglalkoztatási szintet, ezért a magyar szaktárca is ösztönözi kívánja ezeket a munkavégzési módokat. Magyarországon a becslések szerint a munkavállalók 4 százaléka dolgozik távmunkában, miközben az Amerikai Egyesült Államokban és az Európai Unió északi országaiban ez az arány több mint 20 százalék.
A távmunka alacsony arányának egyik oka, hogy a magyar háztartások többsége nem rendelkezik internet-kapcsolattal. A dél-dunántúli régióban például 100 háztartásból csak 12-ből érhető el az internet, s még a közép-magyarországi térségben is 100 közül alig több mint 20 háztartásból.
A távmunkaházak segítséget adnak ebben a helyzetben, mert otthoni számítógép- és internet-kapcsolat nélkül is munka végezhető ezekben a létesítményekben. Ez jelentősen javíthatja a hátrányos helyzetű térségekben, a hátrányos helyzetű munkavállalók körében a foglalkoztatást.
Kapcsolódó cikkek
- Digitális világkönyvtár
- Határtalan netnagyi-hálózat
- 10 milliárdos fejlesztés - 90 ezer háztartás juthat szélessávhoz
- Superbox - az önkifejezés merőben új eszköze
- NETreKész: állami és magánprogram az internet fejlesztésére
- Ingyenes internetoktatási program ősszel is
- Távmunkaház: költséghatékonyság a vállalatoknak, foglalkoztatás a vidéknek
- Asustek: egymillió laptop orosz iskolákba
- Internet Hungary - konferencia világhálóról
- Tovább gyorsult az internet növekedése
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.