A FreeSoft megvásárolta a HUMANsoftot

Kovács Attila, 2007. október 29. 14:23

A FreeSoft Nyrt. október 29-én tartott budapesti sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy Vaspál Vilmos, a FreeSoft elnöke megállapodást írt alá a HUMANsoft Kft. 32.250.000 forint névértékű, 100%-os tulajdoni részesedést jelentő üzletrészének felvásárlására.

 Az akvizíció hátterében a FreeSoft 2004-ben, a tőzsdei bevezetésekor megfogalmazott egyik legfontosabb stratégiai célkitűzése áll: a cég olyan vállalati akvizíciókat kíván végrehajtani, mellyel a hazai informatikai piac meghatározó szereplőjévé válhat.A HUMANsoft, mely a DELL legnagyobb hazai partnereként vált ismertté, az elmúlt években a változó piaci igényeknek megfelelően, eredményesen alakította át tevékenységi körét és mozdult el a magas hozzáadott értéket, jelentős szolgáltatási hányadot jelentő, komplex informatikai rendszerek implementálása és üzemeltetése irányába. Mára a cég több mint 7 milliárd forintos árbevételének közel a 40% erről a területről származik. Az akvizíció nyomán a FreeSoft meglévő, elsősorban szoftverfejlesztésből és rendszer-implementációból álló tevékenységi köre csaknem átfedés nélkül egészül ki a HUMANsoft termék– és szolgáltatás-portfoliójával, mellyel egy 10 milliárd forint éves árbevételű, több mint 300 főt foglalkoztató, meghatározó piaci részesedéssel bíró, új informatikai megoldásszállító és szolgáltató cégcsoport jött létre. A megfogalmazott célok alapján a két cég jelenleg eltérő ügyfélköre kiváló lehetőséget biztosít az új, teljes termék portfolió értékesítésére illetve a létrejövő szinergiák további kiaknázására. A cégcsoport a kiszélesedett szakmai bázisára alapozva meg kíván jelenni olyan új piacokon is, mely az eddigiekben egyik fél számára sem volt elérhető. Az előzetesen megfogalmazott stratégia a két cég 1 éven belüli technikai fúziójának megvalósítása, továbbá a termék– és szolgáltatás-portfolió egyesítése, ennek nyomán az árbevétel és a jövedelmezőség további javítása.      

Az akvizíció pénzügyi háttere A FreeSoft igazgatósága zártkörű alaptőke-emelésről döntött, amelynek során 355.000 darab, egyenként  1000 forint névértékű, 2.500 forint kibocsátási értékű, „A” sorozatú, névre szóló, dematerializált törzsrészvény kerül kibocsátásra.    Ezzel a FreeSoft alaptőkéje 1.435 millió Ft-ról 1.790 millió Ft-ra emelkedik.  A zártkörű alaptőke-emelés során kibocsátott új részvényeket Illés Antal és Illésné Szabad Csilla (a HUMANsoft eddigi tulajdonosai) úgy jegyzik le, hogy cserébe nem pénzbeli hozzájárulásként a FreeSoft Nyrt rendelkezésére, birtokába és tulajdonába bocsátják a HUMANsoft Kft-ben 100 % mértékű tagsági jogokat biztosító részesedésüket.   A tranzakció kapcsán független könyvvizsgáló készített jelentést a HUMANsoft Kft. piaci értékéről, aki azt a 2003-2007. évi átlagos EBITDA érték ötszörösében, azaz 1095 millió Ft-ban állapította meg. A felek az apportértéket ennél alacsonyabban, 887,5 millió Ft-ban határozták meg. A tranzakcióban a HUMANsoft Kft.-t az Invescom Corporate Finance pénzügyi tanácsadó cég támogatta.     A tőkeemelés cégbírósági bejegyzését követően a FreeSoft azonnal benyújtja a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez a zárt körben kibocsátott részvények tőzsdei bevezetéséhez szükséges kibocsátási tájékoztatót, és annak jóváhagyása után haladéktalanul kezdeményezi ezen részvények bevezetését a Budapesti Értéktőzsdére.   

A FreeSoft cégcsoport  Az akvizíció nyomán a FreeSoft cégcsoport az alábbiak szerint épül fel. FreeSoft Nyrt. és annak leányvállalatai: HUMANsoft Kft. 100%, Axis Kft. 100 %,  FreeSoft Deutschland GmbH 100%, FreeSoft International USA 100%, FreeSoft Asia-Pacific Pty Ltd. 19%-os tulajdonrész.

Tóth Béla, a HUMANsoft ügyvezető igazgatója kiemelte, az akvizíció révén a most 18 éves cég egy nagy IT cégcsoport meghatározó tagjává válik. Hangsúlyozta, hogy a HMANsoft és FreeSoft termékportfoliói döntő részben egymást kiegészítik. 
Keresztesi János, a FreeSoft vezérigazgatója akövetkező válaszokat adta a Prím Online kérdéseire. Mind a HUMANsoft, mind a FreeSoft pozitív eredménnyel fogja zárni a 2007. évet. Az akvizíciótól függetlenül megvalósul a FreeSoft idei évre tervezett 2,7 milliárd forintos árbevételi terve. Mivel igazán jó szakembereket nehéz találni a futó és tervezett projektekhez, a FreeSoft és a HUMANsoft azonnal megkezdi a tárgyalásokat az emberi erőforrások lehető legjobb elosztásához. A Dell szakértelmet -- a hazain kívül -- külföldön a Magyarországot körülvevő országok alkotta régióban lehet és kívánják hasznosítani. A megoldásszállító FreeSoft cégcsoport arra törekszik, hogy minél több szakterületen (pl. a biztonság terén is) legyen képes fellépni, projekteket végrehajtani, mind itthon, mind a régióban, mind pedig más piacokon.

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55